A hadsereg támadása után a FARC femondta a tűzszünetet Kolumbiában

Miután a kormányerők bombázása megölt 26 FARC-gerillák, a szervezet felmondta a kormányerőkkel szemben bejelentzett egyoldalú tűzszünetet. Az elmúlt napok katonai lépései nem tesznek majd jót a Havannában folyó béketárgyalásoknak.

Az egyoldalú tűzszünetet a gerillaszervezet még 2014. decemberében jelentette be, amikor a tárgyalások reményteli szakaszba léptek. Ettől azt várták, hogy ez is elősegíti a békefoyamat sikerét. Juan Manuel Santos elnök és kormánya  nem követte a FARC (Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) szervezet lépését és továbbra is támadták a gerillák állásait. A kormányerők azonban ennek ellenére nem intéztek támadást a gerillák ellen egészen addig, amíg április közepén egy rajtaütésben meg nem halt 11 katona.

A legutóbbi, Cauca megyében végrehajtott rajtaütés során a kormányerők fegyvereket és lőszereket is foglaltak le a gerillák táborában.

Megfigyelők szerint ezek a lépések alaposan hátravetik a béketárgyalásokat, még akkor is, ha mindkét fél annak folytatása mellett foglalt állást. Iván Márquez, a FARC tárgyalóküldöttségének vezetője szeirnt az eseményeknek el kellene vezetniük a kölcsönösen elfogadott tűzszünethez. Erre ugyanis a kormány nem hajland – mondta,

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez