Magyar gumicsizmákban gyógyítanak Kelet-Ugandában

A Magyar Afrika Társaság (AHU) legutóbbi, a kelet-ugandai Mbale városban végrehajtott áprilisi orvosi missziójával nem fejeződött be az ugandai segélyezési program. Magyar önkéntes orvosaink nemcsak ingyen gyógyítást vállaltak az ott tartózkodásuk egy hónapja alatt, hanem felméréseket is végeztek és információkat is gyűjtöttek a helyi egészségügyi helyzetről.

Ezek alapján siralmas helyzet rajzolódott ki a térség állapotáról. Kormányprogramok ugyan elindítottak némi javulást az egészségügyi ellátásban, de a kielégítőnek mondható orvosképzés ellenére továbbra is gyógyítóhiánnyal küzdenek a fővárostól távol eső vidéki területeken. A minél pontosabb tervezés és hatékonyabb segítségnyújtás érdekében a Magyar Afrika Társaság szorosan együttműködik az ugandai szervekkel és szervezetekkel.

IMG_0798

Ennek első, közösen megvalósított elemeként Mbale városban 230 pár gumicsizmát adott át a helyi „VHT – Village Health Team” dolgozóinak. A város környéki falvakban betegségmegelőző aktivitásukról híres önkéntesek és egészségügyi dolgozók csoportja tanítja a falusiakat az európai ember számára már magától értetődő dolgokra, mint például arra, hogy a víz forralásával megelőzhető több betegség, vagy a háztáji szemét eltakarításának, újrahasznosításának fontosságára. Ők tartják a kapcsolatot az utak nélküli települések lakóival és a védőoltások eljuttatása is az ő feladatuk. A malária elleni küzdelemben is komoly szerep hárul rájuk, mivel általában környékbeli lakosok alkotják a „falujárókat”, ezért könnyebben tudnak szót érteni mindenkivel, és hitelesen közvetítik a tudnivalókat.

IMG_0797

Az AHU által támogatott és kiosztott csizmák nagy segítségükre lesznek a jelenlegi esős évszakban a térségbeli körzetfelelősöknek, akik naponta sokszor 20-30 kilométert is megtesznek munkájuk során. Ezzel akár életek ezreit is megmentik.

IMG_0796

A helyi emberek hihetetlenül örültek, és nem győzik köszönni, emlegetni a gondoskodást, amit a „magyaroktól” kaptak és kapnak. A Magyar Afrika Társaság minden esetben közvetlenül az érintettekhez juttatja el a legmegfelelőbb segítséget.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)
  1. […] mission in the city of Mbale, in East Uganda, wasn’t the last step in the Ugandan relief program. Globoport.hu writes that the Hungarian volunteer doctors didn’t only take on free healing during the one month of […]

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez