Hatszáz macskát főztek a levesbe

Dél-Koreában letartóztattak egy férfit, aki 600 macskát fogott, megfőzte őket, majd a húst eladta leveshez.

Elég bizarr hír, bizony a macskák szerelmesei jobb ha leülnek, miközben olvassák. A dél-koreai rendőrség letartóztatott egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a környékről felhalmozott közel 600 macskát, forró vízben megfőzte, megnyúzta és feldolgozta őket, majd eladta a húst, hogy a helyiek speciális gyógylevest készítsenek belőle.

A koreai JoongAng Daily számolt be az esetről pár nappal ezelőtt. Az ügyet jelenleg még vizsgálják, a vád az koreai állatvédelmi törvények megsértése. A vád szerint a férfi a környéken magához édesgette a cicusokat, majd élve kezdte el megfőzni őket. A rendőrség azt állítja, hogy a bőrt és a macskahúst szépen fagyasztóban tárolta, míg megjött érte a potenciális vevő. Ha minden igaz a férfi eme kis manufaktúrát már több mint egy éve műveli, tavaly februártól kezdve. Ez idő alatt közel 600 macskát főzött meg.

A rendőrség szerint egyébként Koreában nem először pletyka tárgya, hogy az idősek körében népszerű a macskahúsból készült leves, aminek gyógyító hatásában hisznek. Ezzel próbálják enyhíteni az arthritist, vagyis a reumát. A macskahús árusítása mindazonáltal illegális. A JoongAng cikkében megjegyzi, hogy a Dél-Koreában nincs megfelelő szabályozás alatt a macskahús úgy, mint a marha és sertéshús esetében.

Az egyébként valóban kegyetlen módszerrel ellentétben vegyük figyelembe, hogy a szörnyű bűnök ellenére minden országnak megvannak a saját kulturális szokásai, amik elborzasztanak más népeket. Mi magyarok például úgy, és annyi zsírt fogyasztunk, amitől a külföldiek szó szerint rosszul vannak. Egyes országokban bármennyire szeretne enni valaki lóhúst, nem lehet, hiszen illegális. Dél-Koreában a JoongAng korábban már beszámolt arról, hogy a macskahúsfogyasztás egyre népszerűbb az országban, de az állam ezt figyelmen kívül hagyta. A keleti orvoslási hiedelmek szerint számos állat testrésze bírhat gyógyító hatással, ebben a kínaiak hisznek leginkább. Egy kínai gyógynövénypiacon a legbizarrabb állati testrészekkel találkozhatunk, melyek mindegyikét gyógyszerként árusítják.

Igaz, az állatokkal szembeni kegyetlenség sokszor elfogadhatatlan, főleg ha szegényeket élve főzik meg. A rendőrség egyébként a férfi lakását látva megállapította, hogy a cicusoknak igen jó sora volt utolsó napjaikban.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez