Ecuador egyre ígéretesebb befektetési terep

A tavalyi közvetlen külföldi befektetéseknél csak az ideiekkel lehet elégedettebb Ecuador, az olajiparon kívül az élelmiszeriparba érkezik egészen jelentős friss tőke.

A természeti erőforrások vonzották a közvetlen külföldi befektetéseket (FDI) Ecuadorba a múlt évben is, a 744 millió dollár 6 százalékos növekedést is jelent az egy évvel azelőttihez képest. A feldolgozóipari ágazat például eléggé érdekelte a befektetőket, itt 14 százalékkal több tőke jelent meg, miközben a szolgáltató szektor ezúttal nem jelentett elegendő vonzerőt, oda kevesebb új pénz érkezett. A boom azonban az olajkutatás területén jelentkezik, az ecuadori kormány adatai szerint a következő öt évre a 2 milliárd dollárt is meghaladja a Petroamazonas nevű állami vállalatnál megkötött szerződések értéke. Ebben az esztendőben 680 millió dolláros invesztíciót hajtanak végre, illetve azzal is számolnak, hogy napi 99 ezer hordó olajat termelhetnek. Az FDI az ecuadori élelmiszer- és üdítőital piacon jelent meg számottevő mértékben, a Coca-Colával a hátterében egy holding például felvásárolta a Tonicorp tejipari vállalatot. Ez egy 400 millió dolláros tranzakció volt. Ugyancsak a Coca-Cola jelentette be azt is, hogy 5 év leforgása alatt legalább egy milliárd dollárt érő ecuadori beruházást tervez. Elégedettek az ecuadoriak a bankszektor növekedésével is, mivel egy panamai hitelintézet jelezte, hogy a meglévő egységei mellé újabbakat nyit. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez