Szakadt lakótelepek helyett magánházak

A helyi viszonylatban olcsón adott hitellel sokan juthatnak lakáshoz Kirgizisztánban, mégpedig olyan otthonhoz, amelynek az építését már a magánszféra vállalja. A lakótelepek helyett apartmanok, családi házak készülnek.

A lakosság számára már elérhető pénzügyi konstrukciók teszik lehetővé a lakásvásárlást – közölte Kirgizisztán gazdasági miniszterhelyettese. A jelzáloghitelt olcsón kaphatják meg és hosszú lejáratra az emberek. Azt is kiemeltek a kormányzati tisztségviselő, hogy már verseny van a jelzáloghitelezéssel foglalkozó bankok között. A Kirgiz-Orosz Fejlesztési Alap pedig a hátteret jelenti ahhoz, hogy 15-20 éves futamidőt lehessen kínálni, kirgiz körülmények között olcsónak számító 7-10 százalékos kamatra. Egy másik kormányzati tisztségviselő a lakásépítés és az állam viszonyát vázolta fel, jelezve, hogy ma már az építőipari cégek és a magánerő építkezik az országban. A legtöbb megbízást apartmanokra és önálló családi házakra adják. Elhangzott: alapvető a biztonság, az úgynevezett szeizmikus ellenállás és a kényelem, mindkettő ma már meghatározó szempont a kivitelezéseknél. Az otthonok 90 százalékát nem az állam, hanem maga a lakosság építteti. 15 ezer telket parcelláznak éves viszonylatban. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez