Miről tárgyalt Marine Le Pen az Al Azhar nagyimámjával?

A kairói találkozó hírére sokan felkapták a fejüket. A nem éppen idegen- és iszlámbarátságáról ismert francia Nemzeti Front vezetője meglátogatta a szunnita iszlám ezeréves szellemi központja, az Al-Azhar első emberét.

A találkozót Marine Le Pen kérte, a téma a terrorizmus elleni harc volt. Ahmad al-Tayib azonban nem hagyta szó nélkül vendége szerinte ellenséges hozzállását az iszlámhoz: azt mondta, a Nemzeti Frontnak újra kell gondolnia és korrigálnia kell a nézeteit. Amelyek komolyan aggasztják az al Azhart – írja az AFP hírügynökség.

Jóllehet Le Pen nemrégiben azt fejtegette a New York Times-ban, hogy az iszlamista terrorizmus rákos daganat az iszlámon, és maguknak a muszlimoknak is  kell harcolniuk ellene, a bevándorlásról vallott nézetei és a mecsetek megfigyelésére tett javaslata – a Nemzeti Front Charlie Hebdo utáni retorikájával együtt – nagy vitát váltottak ki. Maga a pártelnök nem egyszer adott hangot annak, hogy aggasztja Franciaország radikális iszlamizálódása.

Az al Azhar közleménye szerint Marine Le Pen elismerte, hogy az iszlámot nem szabad összekeverni a nevében elkövetett erőszakos cselekményekkel. Maga a pártelnök annyit írt Twitter-bejegyzésében, hogy “Találkozó Kairóban a legnagyobb szunnita tekintéllyel: erős egyetértés a szélsőségek elleni harcban.” A nagyimám azt mondta: mindketten úgy vélik, hogy tenni kell az iszlám téves értelmezése és az ebből fakadó szélsőséges ideológiák ellen, akárcsak az ellen az ugyancsak szélsőséges rasszizmus ellen, amitől muszlimok szenvednek Európában.

A hónap elején a német külügyminiszter járt a nagyimámnál:  ő egyebek mellett arra várt választ az al-Azhar tudósaitól, hogy miként lehetne a legsikeresebben leleplezni az extrém vallási tanításokat, és elriasztani a fiatalokat az iszlamista csoportoktól –  attól, hogy csatlakozzanak például az Iszlám Államhoz.

Marine Le Pen Kairóban találkozott a kopt pápával, 2. Tavadrosszal is. Twitter-bejegyzése szerint nagyon megindító volt a megbeszélésük, a szélsőjobboldali francia politikus szolidaritásának adott hangot az egyiptomi és a közel-keleti keresztényekkel.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez