Kitartanak a tüntetők, hatvanezren zúgták, hogy Molina, takarodj!

Immár az ötödik egymást követő hétvégén követelik Guatemalában az államfő lemondását: Otto Pérez Molina távozásáért 60 ezren vonultak a közép-amerikai ország fővárosában ezen a szombaton.

A tüntetők egyetlen esélye, ha az államfő megelégeli ezeket a felvonulásokat és maga dönt a távozás mellett. Az ország törvényei ugyanis nem tartalmaznak olyan jogi eljárást, amellyel egy elnököt el lehetne távolítani a hatalomból. Az pedig hogy Pérez Molina nem akar távozni, egyre nehezebben érthető, hiszen már senki sem áll mögötte – sem lojális kormány, sem pedig politkai párt vagy tömörülés.

A távozását már nem csak az utcán követelik, korruptnak és tehetetlennek nevezve a jelenlegi vezetést, hanem nagy tekintélyű jogi fórumok és az alkotmány védelmére alakult bírói testület is. Ehhez csatlakozott Rigoberta Menchú, aki bátor ellenzéki tevékenységéért 1992-ben Nobel békedíjat kapott. Szerinte az ország jövője érdekében elengedhetetlen, hogy távozzon az elnök. Neve ugyanis összefonódott Guatemala eddigi legnagyobb korrupciós botrányával és személye a hatalom élén akadályozza ennek az ügynek a felgöngyölítését. Ellenfelei követelik tőle, hogy mielőtt távozik, az országtól elrabolt anyagi javakat az érintettek juttassák vissza a köznek. Erre lehetőséget ad  a vagyon elkobzásáról érvényben lévő törvény, ezt azonban eddig csak azon kábítószer-csempészek ellen alkalmazták, akiket aztán kiadtak az Egyesült Államoknak, politikusok esetében még soha.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez