Közös azeri-iráni kínálat a turisztikai piacon

Egymásra talált Azerbajdzsán és Irán a turizmusban. Zágrábban, egy szakmai fórumon találkozott Azerbajdzsán szakminisztere, Abulfaz Garajev, illetve Masoud Soltanifar, az iráni kulturális örökség, kézművesség és turizmus kormányzati felelőse.

Két szempontból is vizsgálták az együttműködés lehetőségét, részben az egymás közötti idegenforgalmat elemezték, részben a hozzájuk érkezőknek a szomszéd országba való tovább utaztatását vitatták meg. Közölték, Baku tervezi, hogy megkönnyíti a turisták számára a vízum ügyintézési folyamatát, illetve emlékeztettek rá, az azeri polgárok élhetnek a lehetőséggel, hogy vízum nélkül utazzanak Iránba. Azerbajdzsán 2 millió külföldit vonzott 2014-ben, de nagyobb forgalmat is elképzel a jövőben, készek akár 5 millió vendéget fogadni évente. Irán sem marad le, a következő évtizedek alatt szeretnének 20 millió látogatónak turisztikai élményt kínálni. Baku számára 2015 júniusa mindenképpen felértékelődik idegenforgalmi szempontból, hiszen európai sportjátékokat tartanak a hónap közepén. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez