Nem öröm a szabadság, ha kényszerből kell kivenni

Ezúttal a GM két üzeme áll le Brazíliában, az amerikai óriás 17 százalékkal csökkenti idei termelését.

Korábban már több nagy brazíliai gyár is fizetett kényszerpihenőre küldte dolgozóit, összesen kb. 10 ezret. Most ezt teszi a brazil autópiac második legnagyobb forgalmú szereplője, a General Motors is. Jelenleg 50 ezer autó van a gyári raktárakban és kb. ugyanennyi a dílerek raktáraiban. Az első negyedévben 20 százalékkal esett vissza az autóeladás éves bázison, áprilisban viszont már 25 százalékos volt a forgalom csökkenése. Közben sorra jelennek meg a szakértői becslések a brazil bruttó hazai termék idei várható visszaeséséről: már 1,27 százalékost jósolnak a szakértők, holott az év elején még 0,9-1 százalékos csökkenést tartottak valószínűnek. Most már a GM is lépéskényszerbe került: bejelentették, hogy az amerikai gyártó idén a tervezettnél 100 ezer darabbal kevesebb kocsit szerel össze, azaz 17 százalékkal csökkenti brazíliai termelését. Ez az első lépésben azt jelenti, hogy összesen 3500 dolgozóját küldi fizetett kényszerszabadságra, egyelőre harminc napról van szó. De a cég brazíliai vezérkara jelezte, hogy a neheze még hátra van, mert a következő hónapokban még kisebb lesz a brazilok autóvásárlási kedve. Minden fronton visszafogják a jóléti kiadásokat, nő a munkanélküliség, nehéz hitelhez jutni. A GM illetékesei szerint talán az utolsó negyedévben lesz némi javulás az autópiacon, de ez sem biztos. Brazíliában 2002 és 2012 között évente 10 százalékkal bővült az autópiac. Aztán elkezdődött a visszaesés, a GM 2013-ban még 2,88 millió autót adott el, de 2014-ben már csak 2,72 milliót, azóta viszont már rohamos a csökkenés. Jelenleg a GM brazíliai kapacitásainak 30 százaléka fölösleges. Kérdés, hogy átvészelhető-e a krízis ideiglenes leállással és kényszerszabadságolással, vagy jöhet a legrosszabb, az üzembezárás és az elbocsátás.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez