Arculcsapások csúcstalálkozója – Interjú Balázs Péter volt külügyminiszterrel

– A híradások, elemzések alapján az az értékelés rajzolódik ki a rigai csúcstalálkozóról, hogy olyan semmilyen volt. A hat posztszovjet partnerállamok egyikével sem történt különösebb változás, előrelépés. Miért?
– Alapvetően két probléma van a Keleti Partnerséggel kapcsolatban. Az egyik az ukrán válság, a másik pedig az eredeti koncepció kettéválása. Jelenleg a hat kiválasztott országból három az EU felé igyekezne, a többiek nem. Ez akár a program kudarcaként is felfogható.
– Kezdjük Ukrajnával! Vele kapcsolatban azt írják az elemzések, hogy az EU pontosan látja, hogy az ukránok nem tudják teljesíteni a csatlakozási feltételeket, Kijev pedig érti, hogy az EU nem fogja őket felvenni. Ez tényleg így van?
– Amikor az ukránok tagsági perspektíváról beszélnek, akkor ők valójában egy politikai kapaszkodót keresnek az orosz fenyegetéssel szemben. Brüsszel viszont a különböző technikai előírások teljesítésére és a jogharmonizációra figyel. Ez két teljesen különböző dolog. Ha én most ott ülnék a külügyminiszteri tanácsban, egyfajta köztes megoldást javasolnék. Valami olyat, ami politikailag megnyugtatja az ukránokat, hogy bent is vannak, meg nem is. Ne rúgjuk le Ukrajnát teljesen a pályáról, belelökve az oroszok karjaiba.
– Nemhogy a kelet-ukrajnai háborúról, de még az ottani harcokról sem tett említést a csúcstalálkozó záródokumentuma. Egyedül a Krím annektálását nevezte illegálisnak. Volt-e bármilyen szerepe Rigának az ukrán válság szempontjából?
– Az égvilágon semmi. Azzal, hogy az amerikai elnök ellátogatott Szocsiba bő egy héttel Riga előtt, tulajdonképpen azt jelezte a világnak, hogy a Krím már veszett fejsze nyele. Az tény, hogy emberéletet, katonát nem ér ez az ügy a NATO számára. Viszont szerintem az árát meg kellene kérni.

– Mi lehet az ára?
– Például az, hogy ennyi és nem több. Persze ez egy illúzió a bizánci típusú, kiszámíthatatlan orosz diplomáciával szemben. Az ukrán válság egy többrétű probléma. Az egyik része az orosz expanziós politika. Ez az Egyesült Államok és a nagyhatalmak szintjén dől el, hogy meddig engedik pimaszul terjeszkedni Oroszországot.
– Itt az EU nem nagy?
– Nem. Nagyon széthúz. Egyik oldalon ott vannak például az Oroszországgal szemben ultraradikális lengyelek és a baltiak, a másikon meg a nagyon engedékeny olaszok.
– Milyen rétegei vannak még az ukrán válságnak?
– Meg kellene fogalmazni egy új európai békerendszert. A határok sérthetetlenségét kimondó Helsinki záróokmány (1975) nehezen értelmezhető akkor, amikor tele vagyunk olyan szürke foltokkal, mint például Dél-Oszétia, Abházia, stb. Ez az instabil helyzet még egy darabig el fog tartani. A harmadik réteg Ukrajna belső helyzete. Súlyos dolgok történnek most ott: a szélsőjobboldaliak térnyerése, a keleti-nyugati szakadás, a gazdasági nehézségek, stb.

– Visszatérve a Keleti Partnerség koncepciójához, mi vele a baj?
– Az induláskor, 2009-ben Prágában nem vették figyelembe Angela Merkel figyelmeztetését, hogy tudniillik nem kellene az oroszokat kihagyni a dologból. Szerintem, ha valahogyan Moszkva része lett volna a rendszernek, akkor nem akadályozta volna meg a társulási szerződés aláírását Ukrajnával 2013-ban. Ezenkívül a program nem adott a partnereknek olyan megfelelő gazdasági és politikai perspektívát, amely ellensúlyozná Oroszországot. Nem tudta megnyerni Beloruszt és Azerbajdzsánt, nem volt elég vonzó Örményország számára, nem tudott hozzájárulni az ukrajnai helyzet konszolidálásához. Ráadásul ezzel párhuzamosan Moszkva nagyon aktívan próbálja elcsábítani őket például az Eurázsiai Gazdasági Unióba.
– Tulajdonképpen a Keleti Partnerség kudarcát is szimbolizálta az, ahogy Jean-Claude Juncker viselkedett Rigában?
– Ez először is azt mutatja, hogy ő azt gondolja, hogy ilyet megengedhet magának. Persze Orbán Viktort, vagy mást pofon legyinteni még nem akkora probléma, hogy megbukjon. Junckernek ezen a csúcstalálkozón végig nagyon fegyelmezettnek kellett volna lennie. Most válsághelyzet van, a baltiak félnek az oroszoktól, a keleti partnerek figyelik a nagy EU-t és ő akkor elbohóckodja az egészet. Ilyet nem lehet csinálni.
– Innen hogyan alakulhat tovább Brüsszel és Moszkva viszonya?
– Ez most nagyon el van rontva. Ráadásul az oroszok egy külön kereskedelmi rendszert akarnak felépíteni, az Eurázsiai Gazdasági Uniót. Viszont azt gondolom, hogy lehetne közeledni az oroszokhoz. Például olyan nagyszabású projektekkel, mint a nagy eurázsiai piac, vagy kötünk egy energia megállapodást, vagy közlekedésfejlesztéssel, vagy a vízum-liberalizációval. Legutóbb 2008-ban voltunk ennyire mélyen és abból is kijöttünk. A politikában semmi sem tart örökké.

Képek a Keleti Partnerség rigai csúcstalálkozójáról, 2015.05.21-22. (Europress/AFP)