Belga dzsihádharcos az Iszlám Állam vallási rendőrségének főnöke

Egyetlen rendőrtől sem félnek úgy a világon mint a 31 éves belga dzsihádharcostól, aki könyörtelenül hajtja végre a saria szigorú rendelkezéseit: lefejezések, karok és lábak levágása, börtön azért, mert egy nő fátyla nem eléggé vastag.

Élet-halál ura az erős testalkatú belga rendőrfőnök, aki nemrég még kidobóember volt Belgiumban. Hicham Chaib azután “megvilágosodott” és belépett egy fanatikus iszlamista szervezetbe, mely ezt a nevet viselte: saria4belgium, vagyis Mohamed próféta szigorú törvényét akarta bevezetni az európai országban, ahol az Európai Unió központja van. Kezdetben ő volt a főnök testőre. Majd amikor a főnököt 12 éves börtönbüntetésre ítélték, mert gyűlöletkampányt szervezett a zsidó kisebbség ellen, akkor két társával átvette az iszlamista szervezet irányítását. 2013-ban Szíriába utaztak, és csatlakoztak ahhoz az iszlamista szervezethez, amely egy éve kikiáltotta az Iszlám Államot. Az önjelölt próféta első számú nyugati híveként tartja számon. Facebook oldalán és másutt Hicham Chaib az iszlamista propaganda egyik legfontosabb képviselője lett a francia nyelvterületen. A harcokban is részt vett, többször megsebesült. Két társa, akikkel együtt ment Szíriába, elesett a fronton.

Hicham Chaib azonban karriert csinált: ő az iszlám rendőrség főnöke Rakkaban, mely az Iszlám Állam fővárosa. Ahhoz képest, hogy arabul sem tud tisztességesen és állítólag a Koránt sem nagyon ismeri, az önjelölt kalifa rábízta a vallási rendőrség vezetését. Hicham Chaib ugyanis rendkívül leleményes: mindenütt talál bűnösöket. A gazdag ereszkedőket például rendszeresen azzal vádolja, hogy csalnak és átverik a hithű muzulmánokat. Az életük megmentése érdekében a kereskedők beismerik, hogy nyerészkedtek. Így pénzbüntetéssel megúszhatják: a pénz a Kalifátus kasszájába vándorol. A másik jövedelmező mesterség az emberrablás: gazdag családok tagjait túszul ejtik, és csak szép pénz kifizetése ellenében engedik szabadon. Hicham Chaib a melegeknek is leleményes csapdát állít: jóképű fiatal dzsihádharcosok jelentkeznek a partnerkereső honlapokon. Amikor aztán létrejön a randevú, akkor kattan a bilincs a meleg férfiú karján. Ha a vallási bíró elé viszik, akkor az ítélet mindig halál. A szerencsétlent felviszik egy magas ház tetejére és onnan ledobják. Ha túléli, akkor a mélyben várakozó fanatikus tömeg kövezi őt halálra. De persze itt is van kiút: ha az illető rokonai fizetnek, akkor a meleg vádlott megmenekülhet a szörnyű haláltól.

Így működik a vallási rendőrség az Iszlám Államban egy belga dzsihádharcos irányításával. A belga dzsihádharcosok Aleppoban élnek egy keresztény kereskedőtől elkobzott villában. Hicham Chaib is állítólag ott él, de a munkahelye Rakkaban van az Iszlám Állam fővárosában. Olykor pedig propaganda célból utazik is: Anbar tartomány emírjével készített közös videót. Ez a tartomány Irakban van, nem is oly messzire Bagdadtól. Nemrég foglalták el az Iszlám Állam dzsihádharcosai. A vallási rendőrség főnökének látogatása aligha lehet ott véletlen: a világ leginkább rettegett rendőrfőnöke, a belga dzsihádharcos minden bizonnyal “rendet csinálni” érkezett Irakba, a Bagdaddal szomszédos tartományba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez