Itt van a tiszta energia világközpontja ! Gondolta volna?

A megújuló források kiaknázását összehangoló ügynökség új székhelyét az emírségek fővárosában avatták fel.

Egész pontosan az Abu Dhabi mellett lévő Masdarban, a fenntartható városban, ahol a napelemek jelentik a fő energiaforrást. A megújuló energiaforrások kihasználást összehangoló világügynökségnek (IRENA) jelenleg 140 ország a tagja és 32 állam felvétele van folyamatban. Persze a központban csak egy kis létszámú szakértői és hivatalnoki apparátus dolgozik, az IRENA éves költségvetése 40 millió dollár. Adnan Amin az ügynökség főtitkára elmondta az AFP hírügynökségnek, hogy a megújuló forrásokból származó energia ára 2008 óta átlagban 80 százalékkal csökkent. Annak pedig komoly szimbolikus jelentősége van, hogy az IRENA egy olajtermelő Öböl menti országban nyitotta meg új központját. „Ez üzenet az egész világnak” – mondta a főtitkár. Az Egyesült Arab Emírségek már eddig is sokat tett gazdasága diverzifikálásáért. Jelenleg már csak az állami bevételek egyharmada származik az olajból, miközben például Szaúd-Arábiában még mindig 90 százalék. Ami pedig a megújuló forrásokat illeti: sorra létesülnek Abu Dhabi és Dubaj környékén is a fenntartható városrészek, lakónegyedek, ahol a napenergia a fő forrás. 2020-ban a teljes áramtermelés 7 százaléka származik majd megújuló forrásokból, 2030-ra 15 százalékos lesz az arány. Még a gazdag olaj országokban is a megújuló energiáé a jövő. Kiszámították a kutatók, hogy Szaúd-Arábia, ha fennmarad az áramfogyasztás és a népesség növekedés jelenlegi üteme, 2035-re nettó olajimportőr lehet. Ezért aztán az Öböl menti országokban is óriási pénzeket szánnak a megújuló források hasznosítására. Az IRENA kutatói azt is kiszámították, hogy a nap- és szélerőművek építése hosszabb távon gazdaságosabb, mint újabb és újabb olajlelőhelyek feltárása.

Kép: Az IRENA közgyűlésének ünnepélyes megnyitója Masdarban, 2015.06.03. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez