Kokacserje helyett kávécserje – kiút a drogspirálból

A kávé lehet a drogellenes harc fontos eszköze Kolumbiában, ahol a helyi indián törzsek eredményesen lépnek fel ősi földjeik visszaszerzése érdekében. Ez történt a kogi törzzsel is, amely visszaperelte a Sierra Nevada lábánál fekvő ősi földjeit.

Ez eddig rendben is van, de kiderült, hogy ezeken a földeken a parasztok kokalevelet termelnek, ami az Egyesült Államokba szállítandó kokain alapanyaga és egyben a helyi lakosok egyetlen megélhetési forrása. A kokaföldek viszont nemcsak tiltottak, hanem egyben az indiánok szemében szentek is: ők ugyanis a kokalevelet misztikus eszközként használják, és minden nagykorú férfi azzal lép be a felnőtt korba, hogy rághatja az enyhén élénkítő hatású leveleket. A kokarágás kezdete pedig egy nagyon fontos ünnepe a férfivé avatásnak.

A kolumbiai kormány sokféleképpen fellépett már az illegális kokaföldek ellen. A tiltás mellett a megsemmisítést is bevetette, vagyis gyomirtókkal permetezte le a kokacserjéket, azzal akadályozva meg a termés szüretelését. Ez óriási felháborodást keltett, mert ezzel jövedelmüktől fosztotta meg a parasztokat és egyben megmérgezte a földjeiket. Ezért a kormány utasítására mintegy fél éve beszüntették a kokaföldek permetezését, mivel elterjedt a környéken, hogy a glifoszat – a permetanyag – rákkeltő méreg.

Egy kormányprogram keretében ekkor 1600 családot rávettek arra, hogy a koka helyett kávét termesszenek és ez egyelőre úgy tűnik, jó megoldás lehet a jövőben is.

Jurij Fedotov, az ENSZ drog és bűnmegelőző hivatalának  vezetője szerint a kevés eddig megvizsgált kiút közül a kávétermesztés ígéretesnek tűnik. A kolumbiai kormány 2014-ben 375 millió dollárt költött erre a ,,koka helyett kávé” programra, és ezzel mintegy 2 100 tonna kokaint vont ki a piacról. Az eredmények láttán Juan Manuel Santos kolumbiai elnök ígéretet tett arra, hogy megduplázza a program anyagi támogatását, és ezzel remélhetően biztosítja ezeknek a közösségeknek a megélhetését a szülőföldjükön. ,,Nem csak a területek hasznosításának módját  kell átalakítani, hanem áramot kell odajuttatni és utakat kell építeni a távoli vidékekre, hogy a kávé eljusson  a piacokra. Ezek nélkül a beruházások nélkül ugyanis teljes mértékig pénzkidobás a kávécserjék telepítése – ismerik el helyi szakértők. Az ENSZ és a kolumbiai kormány segítségével a kogi indiánok már elkezdték árulni kávétermésüket Kolumbiában, az Egyesült Államokban és Németországban

Miközben Havannában a szemben álló felek igyekeznek pontot tenni a félévszázados konfliktusra, a kokalevél termesztésének csökkentése fontos anyagi forrást von ki a szélsőséges csoportok zsebéből is és ez vélhetően a kezükben lévő fegyverek csökkenéséhez vezet – mondják. A kogák pedig elégedettek: soha nem hitték volna, hogy termékeik más országokba, más kontinensekre is eljutnak és a bevételből most azt tervezik, hogy újabb földeket vásárolnak, ahová kávét ültetnek majd…

(Visited 42 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez