A kínaiak is sofőr nélküli autóval állnak elő még az idén

A Google már nyilvánosan kísérletezik a vezető nélküli járművel, a Baidu pedig most jelentette be: az év második felében a nyilvánosság elé bocsátja a robot pilóta által irányított autót.

Eddig a német BMW volt a Baidu partnere. Igaz, hogy akkor még más volt a kínaiak filozófiája. A kínai cég eddig úgy képzelte, hogy a robotpilóta szerepe ugyanaz lesz mint a repülőgépen. Vagyis nem helyettesíti a sofőrt hanem csak megkönnyíti annak a vezetést azzal, hogy átveszi a rutinfeladatokat. A Baidu alelnöke, aki a bejelentést megtette egy pekingi IT konferencián, nem közölte, hogy mi az oka a változásnak.

A kínaiak és az amerikaiak között eszméletlen versengés folyik a mesterséges intelligencia terén. A Baidut például most kizárták egy olyan amerikai versenyből, amelyben a robotok képfelismerő képességeit mérik össze. A zsűri szerint a kínaiak megszegték a szabályokat.

Közben a Google gőzerővel folytatja a kísérleteit a maga sofőr nélküli autójával. Közölték: a hat év alatt amióta a vezető nélküli autóval kísérleteznek, összesen 13 baleset volt- egyik sem különösen súlyos. Most arra készül a Google, hogy élesben is kipróbálja a robot által vezérelt autót. A cég főhadiszállása körül, a kaliforniai hegyekben lesz az igazi teszt, ahol már normális forgalom van. Igaz, hogy gyér. Jelenleg már Kína a világ legnagyobb autós piaca. Ha a vezető nélküli autók terén is átveszi Amerikától a vezető szerepet, akkor Kína nagy lépést tesz annak irányában, hogy ne csak a mennyiség, de a minőség dolgában is első legyen a világon …

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez