Feketének adta ki magát az NAACP egyik vezetője

Ez azért különösen aggasztó, mert az NAACP magyarul annyit tesz: Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért, ami az Egyesült Államok talán legismertebb és legaktívabb szervezete, ha az amerikai feketék jogairól van szó.

Rachel Dolezal pedig valamiért jó ötletnek tartotta, hogy hazudjon származásáról. A nő családjától kiderült, hogy cseh, svéd, német, illetve némi indián vér folyik az ereiben, miközben munkássága során többször is azt a látszatot keltett megnyilvánulásaival, hogy fekete felmenőkkel rendelkezik, sőt hivatalos papírokon is hazudott származásáról.

Egy végtelenül kínos riport során pedig megkérdezték tőle: “Ön afro-amerikai?” Mire annyit válaszolt: “Nem értem a kérdést”, majd egyszerűen elsétált. Feltehetőleg ennél rosszabbul teljes képtelenség lett volna reagálni egy ilyen helyzetre.

Az internet persze teljesen kiakadt Dolezal ügyén. Rengetegen támadják döntéseiért, de talán a legtöbb elmarasztalást azért kapja, ahogyan reagált a riporter által feltett kérdésre.

“mi mindannyian az afrikai kontinensről vagyunk”

Oké, de a te felmenőid 125 ezer évvel ezelőtt hagyták el.

#RachelDolezal

– írja egy Anne Thériault nevű Twitter-felhasználó.

Fotó: Wikipedia

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez