Arrébb ment a Mount Everest

Három centiméterrel délnyugat felé mozdította el az április 25-i 7,8-as erősségű nepáli földrengés a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet – közölte a kínai földméréstani, térképészeti és geoinformációs hivatal.

A hivatal munkatársainak mérései szerint a Mount Everest (Csomolungma) évenként négy centiméterrel, 40 centiméterre mozdult el északkeleti irányba az elmúlt évtizedben, és a hegy ugyanebben az időszakban három centiméterrel magasabb lett.

Az Everest “folyamatosan északkeleti irányba mozog, és a földrengés egy kicsit visszatolta az ellentétes irányba” – idézte Hszü Hszi-vejt, a hivatal igazgatóhelyettesét a China Daily kínai napilap. A mozgás amplitúdója teljesen normális – tette hozzá az illetékes.

A második földregés május 12-én, amely a Richter-skála szerint 7,5 erősségű volt, az Everest helyzetében nem okozott változást – írták a kínai szakemberek tanulmányukban, amelynek méréseit műholdas megfigyelések alapján végezték.

A nepáli-kínai határon fekvő Mount Everest annál a törésvonalnál terül el, amely elválasztja az északra mozgó indiai szubkontinenst Eurázsiától. A két földrengésben több mint 8700 ember halt meg, köztük a Mount Everest megmászására készülő 18 alpinista.

Kép: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez