Ecuador: mégsem lesz örökösödési adó

Visszavonta az örökösödési és egyéb vagyonadó bevezetésének tervét Rafael Correa ecuadori elnök, miután az ellenzék felhívására tömeges tüntetések kezdődtek az ország nagyobb városaiban.

 

A közteherviselés arányossá tételét és a jómódúak megadóztatását célzó elnöki elképzelések megbuktak a módosabbak és az őket támogató ellenzék tiltakozásán. Ugyanakkor Correa egyértelművé tette, hogy a tervezet visszavonása ideiglenes, kormánya nem adta fel végleg az arányos adóztatás tervét. Mint a törvényhozásban elmondta, folytatódik a vita azokról az intézkedésekről, amelyek a közteherviselés jövedelem alapú elosztását célozzák, és reméli, hogy az ország lakossága megérti: ezek a többség érdekeit szolgálják.

A reformtervezetben szerepelt a legnagyobb felháborodást kiváltott örökösödési adó bevezetése mellett az ingatlaneladásból származó túlzott jövedelmek megadóztatása – vagyis az egyes európai országokban érvényben lévő úgynevezett spekulációs adó kivetése. Ez utóbbi ellen vonultak az utcára a jobboldal képviselői, akik a magántulajdon és a családi vagyonok elleni támadásként értékelték a lépést.

Correa szerint a jobboldal egyszerűen keresi a lehetőséget, hogy a baloldalinak minősített kormány ellen fellépjen, és erőszakot szítson Ecuadorban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez