Mexikóváros: Gyere a múzeumhoz és meséld el a szerelmi történeted

 

S igaza volt. Hetente legalább négy történetet hallgat meg, olyanokét, akik csalódtak, akiknek valami fájdalmas történt az életében, és nincs kinek elmondaniuk. Esetleg nem akarják az ismerősi körben közzé tenni a részleteket, de szívesen megosztanák valakivel, akit érdekel, aki segít feldolgozni, időnként megérteni az eseményeket. Na ilyen a harmincas évei elején járó Pavel Gaona.

Felszerelkezve egy táblával – “Escucho historias de amor gratis” – jegyzetfüzettel, az eső és a nap ellen egy sárga ernyővel várja a jelentkezpőket. Amikor ő egy napon kijött ide azzal a gondolattal, hogy felmászik az épületre és onnan majd a mélybe… találkozott egy fiatallal, aki megsejthette, miben járatos. És meghallgatta a történetét, ő pedig mondta, mondta, és mondta – majd hazament. El is felejtette az eredeti tervet. Innen jött az ötlet.

,,Hihetetlen, hogy mennyire egyedül lehet lenni egy ilyen húszmilliós városban” – mondja. Ő pedig ebben a helyzetben fontos közszolgálatot lát el – erről meg van győződve. A szerelem az életünk motorja – erre nem volt nehéz rájönnöm, meséli.

Neki pedig nehéz bebizonyítani, hogy létezik igaz szerelem, két nagy csalódás után. Az egyik esetében még csak 15 éves volt, s a lányról, akivel akkor járt, kiderült, hogy szerelmes egy másik lányba… Mindez egy telefonfülkében derült ki és ő minden dühét ezen az ártatlan kabinon töltötte ki, amíg a rendőrség el nem vitte. Egy éjjelt börtönben töltött.

Aztán egyszer majdnem megnősült, már ott állt az anyakönyvvezető előtt a családdal és a pappal, mikor jött egy sms: ,,nem jövök, bevonulok egy kolostorba”. Ekkor ballagott ki a térre, hogyb véget vet ennek az értelmetlen életnek. De valaki meghallgatta.

De hiszi, hogy aki képes szeretni, azt biztosan viszont szereti valaki. De nem szabad elveszíteni a hitet, hiszen aki szeretni nem tud vagy nem akar, az ne is várjon mást másoktól sem. S ha baj van, jöjjön el Mexikóváros központjában a térre, a múzeum lépcsőjére és mesélje el, mi fáj…

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez