Levette kezét Moldováról az IMF

Bár korábban a Keleti Partnerség sikertörténetének számított Moldova, jelenleg korrupciós- és kormányválsággal küzd az ország. Ráadásul már a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) sem hajlandó vele szóba állni.

Biztosan haladt az európai integráció útján Moldova – legalábbis így tűnt tavaly őszig. A botlások sorozata a novemberi parlamenti választásokkor kezdődött, amikor az első helyen az ellenzéki oroszbarát szocialista párt végzett. Több hónapos egyeztetés után végül az integrációt támogató Liberális-demokrata és Demokrata pártok léptek koalícióra.

Brüsszel bizalma márciusban rendült meg a kormányban, amikor egymilliárd dollár (ez az ország GDP-jének körülbelül 15 százaléka) után indult nyomozás. A ma már az évszázad lopásának nevezett ügybe ráadásul az eddig fedhetetlennek tartott Iurie Leanca is belekeveredett, aki februárig miniszterelnök volt.

Az elégedetlenség május elején már az utcára hívta a tüntetőket. A hatalmas sikkasztás miatt a Világbank felfüggesztette a hitelfolyósítást, a Nemzetközi Valutaalap pedig elhalasztotta moldovai látogatását és az esetleges támogatásairól szóló tárgyalásokat is leállította.

Bár a hétvégén rendben lezajlottak a helyhatósági választások, a múlt héten lemondott az érettségi bizonyítványát meghamisító miniszterelnök, Chiril Gaburici. A jelenlegi kormányválságot kétféleképpen oldhatja meg az ország elnöke, Nicolae Timofti.

Az egyik, hogy a parlament bizalmat szavaz egy új miniszterelnök-jelöltnek. Ha viszont ez a következő három hónapban kétszer sem sikerül, akkor az elnöknek előrehozott választásokat kell kiírnia. Az ellenzék ebben reménykedik – írta ma reggeli elemzésében a Nyezaviszimaja Gazeta orosz napilap.

Nem kis tétje van egy esetleges új választásnak. Egyrészt a már most sem egyértelműen támogatott Európa-barát pártok háttérbe szorulhatnak. Másrészt az átmeneti időszakban tovább nőhet a társadalmi elégedetlenség. A legpesszimistább forgatókönyvek szerint a nyilvánvaló, mindent átható korrupció és a gazdasági nehézségek miatt feldühödöttek akár a chisinau-i Majdant is megszervezhetik.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez