Elfogták az amerikai templomi lövöldözőt

Percekkel ezelőtt jelentette be az amerikai média, hogy 13 órás hajsza végén elfogták azt a fiatal férfit, aki ottani idő szerint tegnap este kilenc hívőt lőtt agyon a dél-karolinai Charleston egyik történelmi templomában.

Egyelőre csak annyit tudni, hogy a támadót Dylann Roofnak hívják, fehér bőrű és 21 éves. Egy bibliaórán nyitott tüzet a 19. századi Emanuel metodista episzkopális templomban. Amikor lövöldözni kezdett, már ő maga is egy órája a rendezvényen ült. Összesen kilenc embert ölt meg: nyolcan a helyszínen meghaltak, egy hívő pedig a kórházban húnyt el.

Gregory Muller rendőrkapitány azt mondta: gyűlöletből elkövetett bűntény ügyében nyomoznak, a templom ugyanis egy afro-amerikai gyülekezeté. A hívők éjjel a templomnál gyűltek össze imádkozni: egyikük azt mondta az újságíróknak, hogy valós válaszokat szeretnének kapni arra, mi is történt és miért.

A halottak között van a metodista episzkopális templom lelkésze, a 41 éves Clementa Pinckney is, aki az állam szenátusának tagja volt.

Charlestonban két hónappal ezelőtt egy fegyvertelen fekete férfit lőtt le egy fehér rendőr. Akkor zavargások törtek ki a városban. A rendőrt azóta gyilkossággal vádolták meg.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez