Ezért nem mindegy, hogyan vakaróznak a kenguruk

Az autizmus és a skizofrénia hatékony kezeléséhez előbb a kengurukat kell megvizsgálni – legalábbis ezt állítja egy nemzetközi kutatócsoport. Szerintük egyáltalán nem véletlen, hogy az erszényesek 90 százaléka balkezes.

A kutatás hat évvel ezelőtt kezdődött. A Szentpétervári Állami Egyetem biológusa, Jegor Malasicsev akkor megfigyelte, hogy az éppen végzett tevékenységtől függően különböző lábukat használják a békák. Miután hasonló viselkedést fedeztek fel a bennett-kenguruknál és a törpeoposszumoknál is, egyre többben kezdték komolyan venni a jelenséget.

Ausztráliai és tasmaniai kutatásaik során ausztrál és orosz biológusok alaposan megvizsgálták, hogy a kenguruk hogyan piszkálják az orrukat, vakaróznak, tépik le a faleveleket, vagy éppen miként emelik az ételt a szájukhoz. Végül megállapították, hogy van különbség a két mellső mancs között, amikor az erszényesek két lábon állnak. Azt is kimutatták, hogy az előbb felsorolt esetekben főleg bal mancsukat használják.

Jegor Malasicsev szerint a kenguruk balkezessége arra utal, hogy náluk is létezik az emberre jellemző agyi aszimmetria. Ez alapján kapcsolatot feltételezhetünk a bal, illetve jobbkezűség és a kétlábúság között. Ez annál nyilvánvalóbb, minél gyakoribb a kétlábú mozgás az adott fajoknál. A kutató azt is elmondta a Russia Beyond the Headlines cikkében, hogy akár az embernél, a kenguruknál is már csecsemőkorban megfigyelhető a két kéz közötti különbség.

Malasicsev szerint a Current Biology című folyóiratban frissen ismertetett megállapítások az erszényesek agyának alaposabb vizsgálatára ösztönzik a tudósokat. A további kutatások pedig olyan neuropszichiátriai rendellenességeket segíthetnek megérteni, mint például a skizofrénia, vagy az autizmus. Ezek a betegségek ugyanis az agyi aszimmetriával hozhatóak összefüggésbe.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez