Ismét magyar segítség a szíriai menekülteknek.

A szír menekülteknek adott segély nem csak humanitárius támogatás – a migrációs nyomás csökkentésében is fontos szerepe lehet.

A Szíriai menekültek részére egy lehetséges közös segélyakcióról, valamint adományozásról tárgyalt Budapesten Khalaf al Habtoor a Habtoor Group Elnöke és Balogh Sándor a Magyar Afrika Társaság első embere. A Szíriában zajló polgárháború, valamint az Iszlám Állam kegyetlenségei miatt eddig kb. négy és fél millió ember kényszerült elhagyni az otthonát. A menekülteket Libanon, Jordánia, Törökország és Kurdisztán fogadta be. A Magyar Afrika Társaság a Magyar Ázsia Társasággal közösen, korábban már vitt segélyeket a Törökországban elszállásolt menekültek részére. Khalaf al Habtoor és Balogh Sándor többek között arról tárgyalt, hogy hogyan tudnának együttműködni a jövőben például a Libanonban felállított menekülttáborok támogatásában. Elmondták: az elsődleges befogadó országok, és az ott felállított menekülttáborok támogatása azért is fontos dolog, mert azok, akik elhagyták Szíriát szeretnének minél közelebb maradni eredeti lakóhelyükhöz, csak azért kelnek útra Európa felé, mert tarthatatlanná válnak az állapotok az elsődleges befogadó államokban. Ha ott jobb, emberibb környezetet teremtünk, akkor az Európára nehezedő migrációs nyomást is csökkentjük.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén márciusban, Khalaf al Habtoor nyitotta meg Balogh Sándorral közösen Dubaiban a HTCC ( Hungarian Trade and Culture Center) hálózat legújabb irodáját. Balogh Sándor akkor azt mondta, Dubai lehet a kapu a magyar üzletemberek részére, akik keleti, vagy déli irányban szeretnének üzletelni. Khalaf al Habtoor úgy nyilatkozott, hogy minden olyan kezdeményezést támogat, amely közelebb hozzá egymáshoz Dubait és Magyarországot. A Habtoor Group elnöke eddig már két szállodát vásárolt Budapesten és információink szerint újabb befektetésekre készül hazánkban.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez