Hatalmas halat fogott egy dél-afrikai horgász

Dél-afrikai hősünk több mint 45 percig fárasztotta a horogra akadt hatalmas tőkehalat, mire sikerült kiemelni a partra.

Renier Nortje 10 éve szenvedélyes horgász, de még soha nem sikerült akkor halat fognia, mint amekkorát a hétvégén sikerült akasztania a glentanai Botha strandon.

„Fogalmam sem volt, hogy mit fogtam, amíg ki nem emeltem a partra” – mondta a horgász, aki több mint 45 percig fárasztotta a hatalmas kabeljout, ami afrikansz nyelven tőkehalat jelent. A hatalmas hal kiemeléséhez járókelők és bámészkodók segítettek a horgásznak, akik videót és képeket is készítettek a nem mindennapi fogásról. A tőkehalról később kiderült, hogy 1,8 méter hosszú és több mint 60 kg-ot nyomott.

Nortje elmondta, hogy nem hitt a szemének, amikor először megpillantotta a halat. „Ekkor tőkehalat még soha nem láttam” – mondta a horgász, aki azt is megjegyezte, hogy a környéken rendszerint 20 kg-os tőkehalak szoktak úszkálni.

A hatalmas tőkehal azonban nem élte túl a tortúrát. A hosszadalmas fárasztás végére ugyanis felfordult és kimúlt. Jelenleg pedig egy hűtőházban helyezték, mert máshova nem fért volna el. Nortje elmondta, hogy a hatalmas halat nagy valószínűséggel preparáltatni fogja, hogy otthonában trófeaként díszelegjen a falon.

CHe05o9UsAA29_-

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez