Engedi a disznólkodást a Kreml

Fiatalokat tömörítő aktivistacsoportok Oroszországban is vannak. Újabban az egyik kormány közelire vetül nagyobb figyelem. Disznók is szerepelnek a történetben.

Viszonylag ritkán sétálgatnak rózsaszín malacok egy élelmiszerboltban. A jelenség mostanában Moszkvában jellemző, az üzlettulajdonosok nem nagyon örülnek neki. Ennek oka viszont nem az, amire elsőre gondolnánk.

A lejárt szavatosságú termékekre vadásznak ugyanis a rózsaszín malacnak öltözött önkéntesek. Ők a „Hrjusi protiv” (malackák ellen) kormány közeli csoport tagjai. Missziójuk a fogyasztóvédelmi kihágások felderítése és felszámolása. A vásárlói panaszokat honlapjukon gyűjtik, a közösségi oldalakon pedig rendszeresen adnak hírt a leleplezett szabálysértésekről.

Ezzel a céllal tértek be a minap is egy fővárosi üzletbe. Amikor a polcokon álló másodlagos frissességű áru miatt reklamáltak, a boltvezető a biztonságiaktól kért segítséget. Olyan verekedés kerekedett, amelynek csak a kiérkező rendőrök tudtak véget vetni. Jelenleg a nyomozók a bolti kamerák felvételeit vizsgálják és hamarosan az üzlet alkalmazottait is kihallgatják – jelentette az Interfax hírügynökség.

Valójában nem először vetül nagy figyelem a rózsaszín aktivistákra. Május elején például az utcára dobálták ki egy belvárosi bolt lejárt termékeit, amelyeket kétségbeesetten próbáltak visszaszerezni tőlük az eladók.

Kép: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez