Miért nem akarnak kapcsolatot a japán fiatalok?

Sokszor hallunk arról, hogy a japán társadalom mennyire elöregszik, és ha nem lesz ebben változás, a japán nép gyakorlatilag kihal. Ez túlzásnak tűnik, de nem az. Ami pedig a párkapcsolatokat illeti, a japán nem házas fiatalok közel 40%-ka azt mondja: nem is akarnak kapcsolatot.

A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megoldja a problémát, és ösztönözzék a fiatalokat arra, hogy házasodjanak, családot alapítsanak. Nemrégiben ennek kapcsán a kabinet egy felmérést készítettet a 20-as 30-as éveiket taposó fiatalok bevonásával. A házasságról kérdezték őket.

Sajnos az eredmények nem váltották be a kormány reményeit. Bár a felmérésbe közel 7 ezer embert vontak be, akik interneten, vagy postai úton válaszolhattak a kérdésekre, azok csupán 38%-ka válaszolt. A válaszok viszont elég szomorú eredményeket tükröznek.

Az válaszadók 28,8 százaléka elárulta, hogy nem házas és kapcsolata sincs. Ami még kétségbeejtőbb a japánok számára, hogy ezen fiatalok 37,6 százalékát nem is érdekli a párkapcsolat.

Természetesen ennek okát meg is indokolták. Az elsődleges vélemény az, hogy a párkapcsolatokkal túl sok baj van. A kérdőívben több válaszlehetőség volt, ezek közül a magányra vágyók közel fele azt mondta: sokkal inkább magával szeretne foglalkozni, és nem a szerelemmel. 32% pedig a munkát, vagy a tanulást választja a párkapcsolat helyett.

japan-couple-christmas-romantic

Persze ott van egy másik tipikus kérdés is: a frusztráció a randizás miatt.

„Milyen jellegű szorongásaid vannak a randi miatt?”

A válaszadók több mint fele azt mondta, hogy egyszerűen nincs hely, ahol más szinglivel találkozni tudott volna, sokan pedig azt mondták: nem voltak kíváncsiak senkire. Az is kiderült, hogy a japánok nem szeretnek idegeneket megismerni. Leginkább akkor kerülnek közel valakihez, ha közös ismerős útján mutatják be őket valakinek. Kifelé nem nagyon nyitnak. A partner és házasságközvetítő szolgáltatásokat csupán 5% részesítette előnyben.

A felmérés eredményét követően számos érdekes hozzászólás született a japán oldalakon:

„Ez valóban szörnyű.”

„Valóban nincsenek sokan azok, akiket valóban érdekel a párkapcsolat.”

„Partner nélkül elég magányos az ember, de attól még ők is emberek.”

„Engem nem érdekelnek mások: függetlenül attól, hogy nő vagy férfi az illető.

„Én például kevesebbet akarok foglalkozni magammal, és többet másokkal!”

Az elöregedés, a frusztráció, a születési ráta csökkenése tehát továbbra is óriási problémák Japánban, amire egyelőre sem az emberek, sem a kormány nem tudja a megoldást. Pedig már fizettek is azért, hogy a fiatalok randizzanak.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez