Kiskorúak fegyverrel Amerikában

Fegyvert minden gyerek kezébe, sőt, fegyvert azoknak is, akik nem látnak???

Az ugye mindenki számára tiszta, hogy az Egyesült Államokban a fegyverviselés mint olyan, nincs túl szigorúan szabályozva. Remek példa erre Iowa állam, ahol már egy ideje a vakok és -gyengénlátók is nyugodtan hordhatnak fegyvert magukkal. A „fegyvert mindenkinek” mozgalom egyik élharcosa, Alabama állam törvényhozói úgy gondolják, ideje kicsit lazítani az amúgy sem túl szoros törvényeken, és lehetővé kell tenni, hogy a kiskorúak is hordhassanak magukkal pisztolyt.

Mármost a jelenlegi törvény úgy szól, hogy „senki nem adhat pisztolyt egy 18 évnél fiatalabb kezébe”, a jogalkotók most hozzátennék, hogy „kivéve, ha szülő, gyám, vagy 18 évesnél idősebb házastárs hozzájárul”. Feszülten várjuk, mikor érkeznek a hírek az első óvodai leszámolásról.

Persze senki ne gondolja, hogy a bölcs honatyák szeretnék megkönnyíteni azoknak a kiskamaszoknak a dolgát, akiknek eddig komoly, több órás előkészületre volt szükségük egy helyre kis tömegmészárlás hardvereinek beszerzéséhez. A törvény szerint a gyerekek csak akkor viselhetik a pisztolyukat, ha felnőtt kíséret van mellettük, vagy fegyverrel kapcsolatos – vadászat, lövészverseny, gyakorlás – tevékenységet végeznek, illetve ha szüleik vagy gyámjuk ingatlanján tartózkodnak.

Azaz az Alabamába látogatónak mostantól azon kell tanakodniuk, hogy a huncut kis Billy vajon vízipisztollyal, vagy egy .44 Magnummal lövöldöz majd ki a bukszus mögül.

A részleteket kedvelők számára: a törvénymódosítást Arthur Orr, Greg Reed és Clay Scofield republikánus szenátorok támogatják teljes mellszélességgel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez