Orosz agressziót emleget Európa

Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése olyan határozatot fogadott el csütörtökön az ukrajnai fegyveres konfliktusban eltűnt személyekkel kapcsolatosan, amelynek szövegében “ukrajnai orosz agressziót” emlegetett – s ezzel az ukrán sajtó értelmezése szerint hivatalosan “agresszor államnak” minősítette Oroszországot.

Az ukrán médiában megjelent tudósítások szerint a közgyűlésben a szavazás napján állapodtak meg arról, hogy erősebb megfogalmazásokat használnak Oroszországot illetően a dokumentumban. Így került be az említett kifejezés, amellyel a sajtókommentárok szerint az ET elismerte, hogy a Donyeck és Luhanszk megyékben zajló fegyveres konfliktus valójában orosz agresszió Ukrajnával szemben.

 Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint Irina Herascsenko, a közgyűlés ukrán delegációjának tagja az egyik közösségi portálon közzétett beszámolójában kiemelte, hogy a nemzetközi szervezetnek ez az első olyan dokumentuma, amelyben az “ukrajnai orosz agresszió” kifejezés szerepel. Egy másik ukrán küldött, Volodimir Arjev elmondta, hogy az “orosz agresszió” kifejezés az ukrán küldöttség erőfeszítéseinek köszönhetően került be a határozat szövegébe. “Ez nagyon fontos, lépésről-lépésre törjük meg a határozatlanság jegét” – közölte az illetékes.

A határozat egyébként javaslatokat tartalmaz az ukrán vezetés számára a fegyveres konfliktusban eltűnt személyek hatékony felkutatására. Egyebek mellett azt javasolja Kijevnek, hogy hozzon létre egy speciális kormányzati szervet az eltűntek felkutatásával foglalkozó állami intézmények és civil szervezetek munkájának összehangolására. A közgyűlés felszólította az ukrán kormányt, hogy vegye fontolóra egy olyan törvény elfogadását, amely meghatározza az “eltűnt személy”, illetve a “háborús áldozat” fogalmát, és amely lehetővé teszi, hogy az áldozatok családjai anyagi, szociális és jogi segítséget kapjanak, beleértve állami kártérítést is.

A határozatban az ET-közgyűlés felszólítja továbbá Oroszországot és a kelet-ukrajnai szakadárokat, hogy engedjenek szabadon mindenkit, akit Ukrajna területén törvénytelenül ejtettek fogsága. Az eltűntek felkutatására pedig a dokumentum szerint közös erőfeszítéseket kell tennie a konfliktusban érintett feleknek, azaz Ukrajnának, Oroszországnak és a kelet-ukrajnai szakadároknak.

MTI

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez