Békegalambra cserélik a Frankensteinre hajazó Nofertitit

Nofertiti a közmegegyezés szerint az egyik legszebb nő, aki valaha is élt a világon. Hogy meggyőződjünk erről, elég, ha ellátogatunk a berlini Neues Museumba. A több mint 3300 éves királynéról azonban sikerült egy kevéssé vonzó mellszobrot is kiállítani. Mégpedig szülőhelyén, Egyiptomban.

Leginkább Frankensteinre hasonlított Nofertiti azon az alkotáson, amelyet az asszuáni autópálya szamaluti lehajtójánál “csodálhattak” meg az arra autózók. Szigorúan csak múlt időben, mert a mellszobrot a közösségi média nyomására leszedették a város vezetői. A twitterezők igazán mindent megtettek ezért. Nemcsak azt írták, hogy a mű méltatlan az eredeti, színesre festett mészkő szoborhoz, és sokkal inkább hasonlít egy szörnyre, mint Ehnaton fáraó szépségéről híres feleségére. Hangot adtak annak is, hogy a királyné négy nappal a halála után nézhetett ki így, és azt is megkérdezték, hogy Nofertiti tényleg vak volt-e. Merthogy a szobron úgy látszik.

nof

Az önkormányzat, mint mondtuk, meghajolt a közakarat előtt. A szobor raktárba kerül, a helyét pedig egy békegalamb foglalja majd el – mondta Gamal Kanaway polgármester.

A híres, Berlinben őrzött Nofertiti mellszobrot 1912-ben találta meg Ludwig Borchardt német régész, és a rákövetkező évben már a hazájába is vitette, állítólag kitrükközve az egyiptomi hatóságokat. Egyiptom többször tett kísérletet arra, hogy visszakapja, de hiába. A szobor Berlin egyik legnevezetesebb turistaattrakciója, évente egymillióan csodálják meg a Neues Museumban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez