Tunézián a magyar külügy szeme

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) folyamatosan figyelemmel kíséri a tunéziai fejleményeket.

A KKM azt követően fogalmazott meg közleményt, hogy a brit külügyminisztérium bejelentette: újabb merénylet jelentős veszélyére hivatkozva eltanácsolja a brit állampolgárokat Tunézia felkeresésétől, egyben arra kéri az ott tartózkodó briteket, hogy hagyják el az országot. A Foreign Office a csütörtöki felhívásában külön kiemeli, hogy a június 26-án elkövetett tunéziai merénylet 38 halálos áldozata közül 30 brit állampolgár volt.

A KKM a kommünikében azt írta: folyamatosan egyeztetnek a Belügyminisztériummal, valamint az európai uniós tagországok tuniszi képviseleteivel.

“Ha ezen egyeztetések alapján szükségessé válik valamilyen intézkedés, azt haladéktalanul meg fogjuk hozni” – tették hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 27-én, egy nappal a Szúszában elkövetett merénylet után azt mondta: az európai uniós állásponttal összhangban Magyarország nem változtat Tunézia biztonsági besorolásán, az továbbra is a második kategóriába tartozik, amely a fokozott biztonsági kockázatú beutazást jelzi. A miniszter hangsúlyozta: határozottan arra kérnek minden magyar állampolgárt, mérlegelje a helyzetet, mielőtt Tunéziába utazik, mert az biztonsági kockázattal jár.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez