Helidroid: drónakadémia nyílt Mexikóban

A civil felhasználású pilóta nélküli repülőeszközök immár Latin-Amerikában is nagy népszerűségnek örvendenek. Olyannyira, hogy – bármennyire furcsán is hangzik – Mexikóban iskola nyílt, kifejezetten a pilótanélküli repülőgépek pilótáinak képzésére.

A mexikói Helidroid cég június végén indította el Drone Academy névre keresztelt vállalkozását, amely José Luis González, a firma vezérigazgatója szerint egy kilencórás képzés keretében bárkit megtanít a távirányítású légi járművek kezelésére.

A tanfolyam nyolc modulból áll, amelyek során a drónok szerkezeti felépítése, avionikája és az aerodinamika elméleti alapjai mellett a nebulók a pilóta nélküli repülőgépek irányítását és programozását is megtanulhatják.

A gyakorlott oktatók felügyelete mellett a növendékek először szimulátoron repülhetnek a kvadro- és hexakopterekkel, majd pedig élesben is kipróbálhatják tudásukat az apró légi járművek kezelőszerveinél.

A magát Mexikó és Latin-Amerika első drón-operátorképző iskolájának nevező Helidroid a szerkezeteket üzemeltető különböző szakemberek számára személyre szabott képzést is ajánl, így külön fotós-videós, biztonsági-térfigyelő, hobbi, és légiirányító tanfolyamokat kínál klienseinek.

A Helidroid alapítói bizony nem holmi hóbortos kalandorok, hanem két lábbal állnak a földön, klienseik pedig jó pénzt fizetnek azért, hogy elsajátíthassák a jövő légi járműveinek irányítását. Annak ellenére, hogy pilóta nélküli gépek pilótáit képezni némileg légből kapott ötletnek tűnhet, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az üzlet a szó szoros értelmében szárnyal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez