70 millió éves őskövületet találtak Alaszkában

Kutatók megerősítették, hogy valóban egy tengeri hüllő maradványait lelték fel az alaszkai Talkeetna-hegységben.

Az elasmosaurus – egyfajta plesiosaurus – megkövesedett csontjait Curvin Metzler, anchorage-i kövületvadász találta meg.

Az elasmosaurusnak nagyon hosszú nyaka volt, végtagjai evezőket idéztek és lehetővé tették a víz alatti úszást – mondta el Patrick Druckenmiller az Alaszkai Egyetem Északi Múzeumának szakembere.

Az állat mintegy 70 millió éve élt a kései krétakorban. A tengeri hüllők a dinoszauruszok korában voltak jelen a Földön, de nem dinoszauruszokként vannak besorolva, mivel nem a szárazon éltek és jellegzetességeik alapján nem felelnek meg a kritériumoknak sem. Ezek az első elasmosaurus-leletek Alaszkából.

Metzler az évek folyamán több csigolyát talált, amely egy meredélyből mosódott ki. A kutatók aztán júniusban ismét meglátogatták a helyszínt, azonosították a csontok forrását, majd begyűjtötték a csontváz nagy részét.
K__AP20150722018
Druckenmiller korábban Észak-Amerika nyugati térségének számos szegletében gyűjtött be plesiosaurus-maradványokat, 2010-ben pedig vezetője volt annak a csapatnak, amely közel teljes elasmosaurus-csontvázra bukkant Montanában.

Elmondása szerint a feltárt csontok alapján az elasmosaurus legalább 7,6 méter hosszú volt. A fosszíliákat a 18 méteres meredély felénél találták meg.

Alaszkában eddig két másik tengeri hüllő kövületeit azonosították: egy delfinszerű ichthyosaurust találtak Brooks Range-ben, míg Kake közelében egy lapos farkú, hosszú gyíkra emlékeztető thalattosaurus csontjai kerültek elő.

Fotó: MTI

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez