“Uganda maga a Kánaán”

Ezt nem mi állítjuk, hanem az ottani Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ igazgatója mesélte az InfoRádió Világszám című műsorában. Ahol az Ugandából visszatért magyar orvosok időutazásként meséltek élményeikről.

„Uganda maga a Kánaán” – jellemezte a térséget Lukács Balázs, utalva arra, hogy a többi afrikai területen közel sem ennyire idillikus a helyzet. Kongó például rendkívül elmaradott Ugandához képest. Az embereknek meg kell küzdeniük a megélhetésért. A rendőrökkel és az utcagyerekekkel mindennaposak az összetűzések. Ugandában azonban mindenki betartja a rá vonatkozó szabályokat, pontosan ezért ott jóval békésebbek az emberek.

Nem kifejezetten turisztikai központú a térség, noha a gyönyörű hegyek, az Albert-tó vagy a Viktória-tó káprázatos látványt tudnak nyújtani a turistáknak. Az is igaz, hogy az emberekre leselkedő veszélyekről sem árt megfeledkezni, hiszen a vadon egzotikus állatai meglepetésszerűen támadhatnak a mit sem sejtő utazókra.

A betegségekre szintén oda kell figyelni. A malária rendes kezelés mellett már pár nap alatt gyógyítható, de ami meglepő, hogy a környéken még leprás betegekkel is találkoztak a magyar orvosok.

„Mintha egy időutazáson vennénk részt” – utalt a körülményekre Fodor Réka orvosnő, a Magyar Afrika Társaság, az AHU most visszatért legutóbbi orvosdelegációjának tagja. Hogy miért, azt a világszám.hu-n olvashatják el, IDE kattintva.

(Visited 9 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez