Úgy tűnik, megvan az eltűnt maláj gép

A Franciaországhoz tartozó Reunion szigetén mosott ki a tenger roncsdarabokat, amelyek szakértők szerint akár az MH370-eshez is tartozhattak.

A roncsok létezését a francia hadsereg is megerősítette, de azt mondták, egyelőre túl korai bármi bizonyosat állítani. Az utóbbi időkben repülésbiztonsággal foglalkozó francia szakember, Xavier Tytelman egykori pilóta szerint  “hihetetlen hasonlóság mutatkozik” a roncsdarabok és a Boeing-777 szárnyának egy darabja közt. Ilyen típusú volt a maláj légitársaságnak az a gépe, amely múlt év március 8-án Kuala Lumpurból Pakingbe indult, majd – egyelőre tisztázatlan körülmények közt – minden valószínűség szerint az Indiai-óceánba veszett.

A francia rendőrség szerint az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a darabok mintegy egy éve lehettek a vízben, ami körülbelül megfelel az MH370-es eltűnésének. Más légügyi szakértők szerint a roncs egy fékszárny tartozéka – de ők is lehetségesnek tartják, hogy a maláj géphez tartozott. Bizonyos választ arra, hogy valóban az eltűnt maláj gépet találták-e meg néhány napon belül kapunk, a roncsokon ugyanis  azonosító számok vannak, amelyek alapján egyértelműen megálapítható, melyik géphez tartoztak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez