Münchenbe érkezett Aj Vej-vej

Münchenbe érkezett vasárnap késő délután Aj Vej-Vej rendszerkritikus kínai képzőművész, aki négy év után a héten kapta vissza útlevelét hazájában.

Az 58 éves Ajt az elmúlt években többször is hívták Németországba, az Egyesült Államokba és Angliába kiállításainak megnyitóira, sőt volt, ahol oktatási lehetőséget is ajánlottak neki, de a kínai hatóságok nem engedték, hogy elhagyja a fővárost.

A repülőtéren várakozó újságíróknak a képzőművész elmondta, hogy egyelőre nincs különösebb terve, Berlinben élő hatéves fiával akar végre találkozni, akit évek óta nem látott. (A gyermek már várta apját a müncheni repülőtéren.) Münchenben felkeresi azt az orvost, aki évekkel korábban megműtötte őt, majd néhány nap múlva Berlinbe utaznak.

A berlini Képzőművészeti Egyetem három évre szóló vendégprofesszori állást ajánlott fel neki, amelyet a téli szemeszterben már el is kezdhet – közölte az egyetem képviselője csütörtökön.

Aj Vej-vej Londonba is el akar látogatni szeptemberben nyíló kiállítása előkészítésére, megnyitójára. A brit hatóságok azonban a kért hathónapos üzleti vízum helyett csupán háromhetes tartozódást engedélyeztek, mivel közlésük szerint a világhírű kínai képzőművész nem vallotta be kérelmében, hogy büntetett előéletű. Az állítást Aj Vej-vej tagadja, mondván, hogy a korábban ellene folyó kínai eljárás nem büntetőjogi, hanem adminisztratív jellegű volt.

A kínai politikai és társadalmi berendezkedés visszáságait gyakran kritizáló művészt 2011-ben csaknem három hónapon keresztül őrizetben tartották hazájában, szabadulása után pedig megtiltották számára az utazást. Szintén 2011-ben a kínai adóhatóságok 2,4 millió dollár (mintegy 680 millió forint) bírság befizetésére kötelezték Aj művészeti vállalkozását. Az eljárást az alkotó és támogatói a kormányzat bosszújaként értékelték, amellyel a világhírű művész rendszerellenes tevékenységét akarták büntetni. Noha a kínai rendőrség is nyomozott utána, sosem vádolták meg más ügyben.

A brit bevándorlási hivatal közlése szerint a művész számára kiállított, szeptember 9-vel kezdődő érvényességű vízum “az igényelt tartózkodás hosszának teljes időtartalmát lefedi”.

A rövidebb, háromhetes vízum azt is jelenti, hogy Aj Vej-vej már nem lesz Nagy-Britanniában, amikor Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalos látogatást tesz a szigetországban októberben. Sophie Richardson, a kínai Human Rights Watch igazgatója szerint politikai indíték áll Aj Vej-vej vízumügyének hátterében, a brit kormány így próbál “túlzott tiszteletet” mutatni a kínai vezetőségnek, amely “közismert a politikai nézeteiket békésen kifejtő emberek üldözéséről”.

A művész tárlatát befogadó Királyi Művészeti Akadémia vezetője, Tim Marlow úgy nyilatkozott, hogy Aj Vej-vej “dühös és összezavarodott” a brit hatóságok “bosszantó bürokratikus tévedése” miatt. Mint fogalmazott, nem lenne meglepve, ha a művész végül úgy döntene, mégsem utazik el Londonba.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez