7 dolog, amit tudnod kell a héten nyíló új Szuezi-csatornáról

Már csak alig három nap, és hivatalosan is átadják az új Szuezi-csatornát, amelytől Kairóban a gazdaság felpörgését remélik.

Annak idején, 1869 novemberében az egyébként is meglehetősen üres egyiptomi kincstárt teljesen kifosztotta a Szuezi-csatorna hetedhét országra szóló átadása. Koronás fők sokasága, hetekig tartó ünnepség, direkt erre a célra épült paloták – Iszmail kedive bizonyítani akart a világnak. (Zárójelben: itt született meg a modern turizmus is. Thomas Cook, aki szintén hivatalos volt a ceremóniára, rájött, hogyan lehet egyszerre nagyobb csoportokat mozgatni, a csatornától Kairóba. Ezután állt neki megszervezni ma is virágzó utazási irodáját.)

Szóval igazi alul semmi, felül kas helyzet volt. Egyiptomnak adósságai miatt el kellett adnia Szuez-részvényeit Angliának, mélyen áron alul, 4 millió fontért. Aminek aztán szerteágazó következményei lettek, például ürügyül szolgált 1882-ben Egyiptom brit megszállásához. De tény: az ősi álom megvalósítása, a 160 kilométeres víziút a Sínai félsziget mentén drámai módon átalakította a geopolitikát és a kereskedelmet, még ha a hasznát csak az ötvenes évektől, a nasszeri államosítás után fölözhették is le az egyiptomiak.

Most újra megnyitóra készülnek, sok díszvendéggel, de már sokkal szerényebb körülményk között. Az új Szuezi-csatornát adják át csütörtökön. Hogy mi is ez, hogyan valósult meg, és mit várnak tőle?

1. Mikor?

Abdel Fattah al-Sziszi elnök egy évvel ezelőtt, tavaly augusztus 5-én jelentette be, hogy mélyítik a már meglévő víziutat, és párhuzamos csatornát alakítanak ki. A tévében élőben lehetett látni, ahogy megnyom egy gombot, robbanás hallatszik és fekete füst száll fel. Ez jelezte a fúrás kezdetét. A Szuezi-csatorna Hatóság akkor úgy becsülte, hogy három évig fog tartani a munka. Sziszi azonban kiadta, hogy egy év alatt be kell fejezni. Az eredeti csatorna 10 évig készült.

2. Tulajdonképpen mi is az új csatorna?

A projekt párhuzamos víziút építését írta elő, 35 kilométer hosszan, hogy csökkentsék a hajók áthaladási idejét. Eddig ugyanis mindig egy irányból engedték őket, a másik oldalon addig vesztegeltek, sorba álltak a járművek. Az új ásásával párhuzamosan megkezdődött a régi csatorna mélyítése és szélesítése is, 37 kilométeren, hogy az eddiginél nagyobb hajók is át tudjanak rajta haladni. A munka meg is kezdődött, a konzorcium élén egy brit céggel, a WPP-vel. De van más is. Hosszabb távon az egész régiót fejleszteni akarják, egyszerű víziútból globális üzleti központot hoznának létre, tengerhajózási szolgáltatásokkal. Hajójavítással, tankolással, festéssel, takarítással, ki- és bepakolással például. Ehhez ipari, logisztikai és csomagoló központok kellenek. Meg újabb kikötők a csatorna bejáratainál. A további fejlesztések első etápjával 2030-ra, a másodikkal 2045-re végeznének.

3. Mibe került az ásás? Hogy finanszírozták?

A víziút mélyítése és a párhuzamos csatorna kialakítása összesen 4 milliárd dollár volt. A kormány ennek több mint a dupláját, 8,14 milliárdot gyűjtött be az egyiptomiaktól 8 munkanap alatt, öt évre szóló befektetési kötvények kibocsátásával. Ezeknek a 12 százalékos kamata a legmagasabb ma az egyiptomi pénzpiacon. A maradék több mint 4 millió dollárt hat alagút fúrására fordítják. Ezekből három Port Szaidból, három pedig Iszmailiából indul, hogy a csatorna alatt átbújva kössön ki a Sínai félszigeten.

4. Miért éppen befektetési kötvény?

Kairónak állítólag két választása volt: vagy részvények, vagy befektetési kötvények eladásából finanszírozza az építkezést. Az utóbbi mellett egyrészt az idő rövidsége, másrészt nemzetbiztonsági megfontolások miatt döntött. De a részvényeket azért is elvetették, mert nem akarták, hogy a részvényesek tulajdonjogukkal beleszólást kapjanak a működtetésbe.

5. Milyen lesz a megtérülési ráta?

A medermélyítés és a párhuzamos víziút a számítások szerint 2023-ra a mostani 5.3 milliárd dollárról 13,3 milliárdra növeli a Szuezi-csatorna éves bevételét. Ami Egyiptom GDP-jének oroszlánrészét adja.

6. Mennyi munkahelyet jelentett/jelent a projekt?

Az építésben több mint 43 ezer ember vett részt 80 építőipari és kotrócégtől. A következő 15 év fejlesztései azonban akár 1 millió új munkahelyet is teremthetnek  – közölték a Csatorna Hatóság emberei.

7. Hogyan befolyásolhatja az új csatorna a világkereskedelmet?

A párhuzamos csatorna ugye megduplázza az áteresztő képességet. 2023-ra már várhatóan 97 hajó juthat át a Szuezi-csatornán naponta, a bővítés előtti 49 helyett. És  szó szerint bármilyen hajó használni tudja majd a Földközi-tengert a Vörössel, azon át pedig a Csendes-óceánnal összekötő víziutat, így a nagy olajtankerek is. Akiknek egyrészt az utazási idő, másrészt a költségek csökkentését jelenti  ez.

A próbaüzem már megvolt, a csütörtöki hivatalos átadásra hatalmas biztonsági előkészületekkel, külföldi vendégekkel  és nagy reményekkel készülnek. Abban bízik az egyiptomiak többsége, hogy az új Szuezi-csatorna és a hozzá kapcsolódó beruházások tényleg életet tudnak lehelni a 2011-ben padlóra küldött egyiptomi gazdaságba.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez