Dubaj lesz a világ első 4 dimenziós városa

D4D, így hívják a projektet, melynek terveit már el is készítette egy technológiai cégeket tömörítő csoport.

Mit is jelent a 4 dimenziós Dubaj? A város digitális, három D-s másolatát, amelyet jelenidőben, vagyis élőben barangolhat be bárki a világon, mondjuk egy iPad segítségével. Azt is láthatjuk így, hogyan élnek az emberek, milyen az egészségügyi ellátás vagy például az oktatás arrafelé. Az Emírségekben működő Zero Technologies cég feje azt mondja: Dubaj azzal, amit kínálni fog a világnak, azt is bemutatja, milyen lesz az élet a jövőben.

Ha New York a város, amely soha nem alszik, a dubaji a kormány, amelyik ugyanezt teszi. Legalábbis ezt szeretné az uralkodó, Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk. Aki a világ legokosabb városává kívánja tenni Dubajt. A 4D projektet még nem tudják, hogy miből fogják finanszírozni, de már keresik a támogatókat.

Valaki, aki közelről ismeri a terveket, azt mondta az al Arabíya televíziónak: mindenkit biztosíthat arról, hogy a projekt megváltoztatja a digitális és a virtuális ipart. Sőt: azt is, ahogy az emberek élnek vagy irányítják a városokat. Történelmet ír majd.  Az első fázist októberben a GITEX-en mutatják majd be, a legnagyobb közel-keleti IT és technológiai kiállításon és vásáron. 2020-ra pedig meg is akarják valósítani.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez