Bahrein: lecsaptak az ellenzék legnagyobb lapjára

A bahreini hatóságok felfüggesztették az ország fő ellenzéki lapjának kiadását azon a címen, hogy az újság a nemzeti egységet fenyegeti és más államokkal áll kapcsolatban.

A BNA állami hírügynökség csütörtöki jelentése szerint “további intézkedésig” nem jelenhet meg az al-Vaszat, így az újság pénteki száma már nem kerülhetett forgalomba.

“Ennek oka a törvények megsértése és olyan információk ismételt terjesztése, amelyek ártanak a nemzeti egységnek és a királyság más országokkal fenntartott viszonyának” – olvasható a tájékoztatási ügyek hivatalának közleményében. A Perzsa-öböl menti állam egyetlen független lapjának számító al-Vaszat nem először kerül a kormány célkeresztjébe. Az arab tavaszhoz kapcsolódó 2011-es kormányellenes tüntetések után egy rövid időre ugyancsak felfüggesztették működését, és elmozdították, sőt eljárás alá vonták az újság vezetőségének tagjait.

Manszúr al-Dzsamri főszerkesztő egyike volt annak a három újságírónak, akiket álhírek gyártásával vádoltak meg a lap tüntetésekről szóló beszámolóival kapcsolatban. Dzsamrit később visszaültették a főszerkesztői posztra. Az amerikai hadsereg ötödik flottájának otthont adó Bahreinben szórványosan azóta is előfordulnak kisebb zavargások.

A 2011-es demonstrációkon a síita többség tagjai reformokért és a szunnita vezetésű kormányban való nagyobb szerepvállalás lehetőségéért tüntettek. A megmozdulásnak végül a többségében szunniták lakta Szaúd-Arábia katonai támogatásával vetettek véget a bahreini hatóságok.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez