Miért indulnak útnak az afrikai bevándorlók?

A Juventus Rádió Zöldgömb című műsorának Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnöke volt a vendége. A téma az Afrikából érkező menekültek helyzete, otthonuk elhagyásának oka, illetve az egész jelenség kezelése volt.

A menekültáradat nem mostanában kezdődött, csupán mostanra erősödött fel – kezdte a helyzet ismertetését  Balogh Sándor. Már a ’80-as évek óta sokan hagyják el a kontinens országait egy jobb élet reményében, melynek egyik oka az, hogy rengeteg (sokszor torz) információ jut el Afrikába a nyugati életszínvonallal kapcsolatban és ez éles ellentétben áll a helyszínen tapasztaltakkal.

Az afrikai élet átalakulása azonban még jóval korábban elkezdődött . A természeti környezetben élő népesség egyre nagyobb mértékben kényszerült be a városokba, melyek óriásivá duzzadtak, viszont munkát nem tudtak nyújtani a tömegeknek.

Emellett pedig romlik az életszínvonal, ugyanis a kontinensen rengeteg a fiatal, a munkaerőpiac, a gazdaság pedig képtelen lépést tartani egy ekkora népességnövekedéssel.

Ennek okán indulnak meg egyre nagyobb áradatban, egy jobb élet reményében az emberek. Az AHU elnöke elmondta, a megoldás abban rejlik, hogy az egyes országok gazdaságilag stabilizálódjanak. A nyugatról érkező segély egy része nem valódi segély, egy része pedig nem jut el oda, ahova szánják: az afrikai gazdaságba. Se a rászorulók nem élvezhetik, se a stagnáló gazdaság nem kap belőle semmit. A vezető elit kezében ragad meg a segélyek jelentős része, akik aztán nem fektetik be saját országukban, hanem kiviszik a kontinensről – vissza, ahonnan érkezett.

Ahhoz pedig, hogy elfogadható gazdasággal rendelkezzenek ezen országok, demokratizálódásra, a politikai helyzet stabilizálódására van szükség. Ehhez szükség van ugyan a nyugati segítségre (főként a volt gyarmattartóktól), de az önmagában nem elég. A legnagyobb erőfeszítést az afrikai országoknak kell tenniük, saját magukért.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez