Terrorista toborzókat ítéltek el

Tunézia, Tunisz – A bíróság 2-től 6 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, mert terrorista szervezethez toboroztak tagokat.

A nyolc tunéziai ellen a bíróság a helyi antiterrorista törvén alapján mondta ki a verdiktet. Egyesek illegális tevékenység eltitkolása, mások terrorista szervezetnek végzett toborzás miatt kerültek a bírák elé. A fővároshoz közeli Cité Ettadhamoun településről származó vádlottakat kettőtől hat évig terjedő szabadságvesztéssel sújtották, szabadulásuk után pedig még öt évig pártfogói felügyelet alatt lesznek. Samir Ben Armor védőügyvéd és egyben a Politikai Bebörtönzötteket Védő Egyesület főtitkára bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen. A tunéziai hatóságok háromszázra becsülik azoknak számát, akiket az antiterrorista törvény alapján elítéltek vagy indítottak ellenük eljárást. Ezzel szemben emberi jogi csoportok szerint már több mint kétezer embert érint a jogszabály.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez