Az IKEA-ba költöztek a meleg elől a lakosok Kínában

A hőmérő higanyszálai Dél-Kínában elérték a 39 Celsius fokot. Hangcsou városában az emberek szokatlan módon próbálják lehűteni testüket. Aluljárókban, könyvtárakban és más köztereken fekszenek le.

Kínában rohamszerűen támadják meg a lakosok a légkondicionált helységeket, és a köztereket. Úgy tűnik, hogy Hangcsou városában az egyik legkedveltebb hely a metróaluljáró lett. Az elmúlt néhány évben a nagy nyári melegben igen népszerűvé vált, hiszen az egyszerű emberek itt tudnak a legegyszerűbben hűsölni.

subway-cool

Vannak, akik már teljesen berendezkedtek, és otthonosan érzik magukat. Szőnyegeken, kartonokon fekszenek, esznek-isznak, olvasnak, vagy játszanak, csak hogy ne kelljen a tűző napon lenni. Lényegében sokaknak ez lett a második otthona, akik nem engedhetik meg az olyan luxust, mint a légkondi. Ennek persze nem örül mindenki, ugyanis vannak, akiknek aggályaik vannak a közegészségüggyel, illetve a szemétproblémával kapcsolatosan. Rengeteg ugyanis a cigarettacsikk, az élelmiszer-hulladék, mint a dinnye héja, vagy a kukoricacsutka. Sőt, egyes helyeken gyakori az emberi ürülék, hiszen például a kisgyerekek nem a WC-t használják erre. Az állomás vezetősége kénytelen volt kikapcsolni a légkondicionáló berendezést időnkként, hogy elrettentsék a LEvándorlókat, ezen kívül korlátozzák a nyilvános terek használatát.

Néhány hangcsoui lakos ennél okosabb volt. Sokan a könyvtárakban, vagy az áruházakban találtak új otthonra, például a nemrég megnyílt Ikeában. A látogatók elárasztják a kanapékat, az ágyakat. Ez így máris sokkal komfortosabb, mint a metróaluljáró. Itt ugye készen berendezett szobák vannak. Ez persze megnehezíti az üzletet is, illetve azokat, akik tényleg vásárolni mennek az üzletbe, ellenben minden terméket láthatnak emberi használat közben. Az Ikea munkatársainak legnagyobb bosszúságára a szülők gyermekeiket használják modellként a gyermekágyak bemutatására.

ikea-bed ikea-chilling

A klímaberendezés olyan luxus, amit kevesen engedhetnek meg maguknak. Amikor már majdnem 40 fok köré emelkedik a hőmérséklet, nehéz meghúzni a határt, hogy mit tartunk elfogadhatónak és mit nem, a nagy nyári melegben. Ön meddig menne el, csak hogy egy kicsit hűsölődjön?

ikea-sofa designated-subway-coolzone

(Fotó: Zaeega)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez