Új kereseti lehetőség: áruld a használt bugyid!

Éppen nincs munkád? Vagy csak jól jönne egy kis pénzmag? Nincs más dolgod, mint a bugyid hordanod! Hatvan dollárt (körülbelül 17.000 Ft) keres így hetente egy amerikai lány, aki inkognitóban nyilatkozott a New York Post amerikai újságnak.

Hősünknek egy vállsérülés miatt kellett feladnia pincérnői állását idén januárban. A továbblépéshez szükséges tippet egyik korábbi munkatársa adta meg. Diszkréten elárulta, hogy véletlenül eladta a bugyiját készpénzért. Ezzel be is tette a bogarat a lány fülébe, aki nem sokáig habozott.

Kiderítette, hogy a pantydeal.com portálon kell regisztrálnia. Ezen a 2012-ben alapított, legnagyobb ilyen jellegű fórumon találkozik a kereslet és a kínálat – megint csak inkognitóban. Az eladónak csupán havi 19 dollárt (körülbelül 5.300 forint) kell fizetnie a használatért.

Elég jutányosnak számít ez az összeg, ha figyelembe vesszük hősünk eddigi forgalmát. Egy bugyit, amivel 48 órás garantált viselet is jár, fixen 15 dollárért árul. Ha valaki ennél több ideig tartó használatot kér, akkor napi 5 dollár felárat kell fizetnie. Igaz, legfeljebb csak négy napig hajlandó ugyanazt a bugyit viselni. Miközben új bugyijait 20-30 centért szerzi be, átlagosan heti 60 dollárt keres.

Sok múlik a reklámon. Deréktól lefelé készít magáról egy képet, amin látszik az eladásra kínált portéka. A feltöltött kép mellé kerül még némi információ is az értékesítőről. Valójában minél több személyes infóval színesíti a termékismertetőt, annál nagyobb a kereslet.

A megegyezés után, a megrendelő fizet (akár PayPal-on keresztül is). Az értékesítő pedig – teljesítve a kívánt viselési időt – borítékba csomagolja és postára adja a bugyit. Hősünk titkát egyelőre csak lakótársa ismeri. Ha viszont volna fiúja, neki is biztosan elárulná.

Persze rögtön adódik a kérdés, mégis ki vesz használt bugyit. Meglehetősen sokan és sokfélék. Az egyik vásárló például egy olyan többgyerekes családapa volt, aki titokban nőnek szokott öltözni és arról álmodozik, hogy egyszer nővé operáltatja magát.

Kép: Wikipedia

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez