Dupla vérdíj a thaiföldi merénylő fejére

Megduplázták a thaiföldi hatóságok a hét eleji bangkoki robbantás tetteseinek nyomára vezetők számára kitűzött jutalmat pénteken, így az elkövetők elfogásában döntő segítséget nyújtó információért már kétmillió thai bahtot (közel 15 millió forintot) fizetnek.

 

Egy videofelvétel alapján a rendőrség korábban egy sárga pólós, hátizsákos – feltehetően nem thaiföldi – fiatalember képét mutatta be a húsz halálos áldozattal járó robbantás tetteseként, de azonosítani nem tudták őt, és a nyomára bukkanni sem sikerült. Eddig egymillió baht volt a felajánlott nyomravezetői jutalom.

Pénteken Bangkokban vallási szertartást tartottak az áldozatok emlékére, és ezen a kormányzat és a rendőrség magas rangú képviselői is részt vettek.

Jelen volt Szomjot Pumpunmuang rendőrfőkapitány is, aki előző nap arról beszélt, hogy legalább tízen vettek részt a hétfői merényletben. Most azt mondta, továbbra sincs olyan nyom, amely arra utalna, hogy nemzetközi terrorhálózat hajtotta volna végre a terrorcselekményt, amelyhez mérhetően súlyos Bangkokban még nem történt. Azt azonban megismételte, hogy a robbantó szándéka egyértelműen a thaiföldi politikai vezetésbe és közbiztonságba vetett bizalom megrendítése, a turisták elrettentése volt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez