Kuvaiti turistáktól rettegnek az osztrák kacsák

Nem igazán jönnek jól ki a helyiekkel az Arab-öböl menti országokból Európába látogató turisták – írják az ottani lapok. A helyzet már odáig fajult, hogy néhány országban korlátozásokat vezettek be velük szemben. Vagy legalábbis erre készülnek.

Kacsákat lopnak a parkokból, levágják és megfőzik őket, ráadásul ezt videóra is veszik. Szemetelnek, tevebuzdító dalokat énekelnek hangosan és táncolva az utcán, tábortüzeket gyújtanak a tópartokon, betelepednek az Eiffel-torony alá. A dubaji Khaleej Times sorolja így az Öböl-menti országokból Európába látogatók bűnlajstromát, ami sokakat hozott ki a sodrukból arrafelé is. Úgy vélik: az országaik hírnevét tépázzák meg, az arabokkal szembeni ellenszenvet és előítéleteket szítják, akik így viselkednek.

Több arab író és újságíró szerint Ausztria például teljesen jogosan döntött úgy a nyáron, hogy megnyirbálja azoknak a szaúdiaknak és kuvaitiaknak a számát, akik vízumot kaphatnak. Akik pedig mégis mehetnek, azokat a rijádi osztrák nagykövetségen ellátják kis füzetecskékkel, amelyekben leírják: mit illik, és mit nem Ausztriában. Több európai országban pedig a beutazók számának limitálása mellett azt fontolgatják, hogy többet kérnek a szállodákban az Öböl-menti turistáktól, mint a többiektől.

Sokak szerint azonban vicces a dolog, és igazán jó lenne tudni, hogy ha mondjuk egy amerikai levadászik egy galambot Kuvaitban, akkor letartóztatják-e? Egy másik tvít-bejegyzés pedig nem kicsit ironikusan arról szól, hogy hamarosan Kacsa utcára változtatják az egyik kuvaiti utca nevét, a megölt kacsa ártatlan lelkének emlékére.

kacsa1

 

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez