Így néz ki, aki 60 éve nem fürdött

A 81 éves férfi állati ürüléket szív dohány helyett és azért nem tisztálkodik, mert attól fél, hogy elkap valamilyen betegséget.

Amou Haji magányosan él egy lyukban, a dél-iráni Dejgah település közelében. Elmondása szerint ezért választotta ezt az életet, mert fiatalkorában súlyos traumákon ment keresztül, ami rendkívül megviselte őt. A 81 éves öregember a külvilágtól teljesen elzártan éli mindennapjait. Szabadidejében, amiből akad bőven, előszeretettel szív állati ürülékből sodort cigarettát, amiből négyet is képes elszívni egyszerre. De van amikor pipát használ, amit a saját kezével készített.

A normális étel helyett pedig a szabadban található bomlásnak induló állatok húsát részesíti előnyben. Kedvenc csemegéje pedig nem más, mint a rothadó bűzösborz. Folyadék bevitel szempontjából napi ötliter vizet iszik, amit egy rozsdás olajkannában tárol. A helyiek már többszőr is megpróbáltak segíteni az idős emberen, de ő mindig ellen ált. Egyszer megpróbálták megmosdani is, de attól olyannyira megijedt, hogy kénytelen volt elmenekülni.

A 81 éves iráni elmondta, hogy azért nem szeret mosakodni mert attól fél, hogy beteg lesz. Azt azonban elismerte, hogy élete nem teljes. Mindig vágyott egy nőre, akivel boldogan élhet. Idős kora ellenére pedig azt reméli, hogy egyszer tényleg rá talál igaz szerelmére, akivel élete hátralévő éveit boldogan élheti le.

worlds_dirtiest_man4

article-2539704-1AACBB2D00000578-974_634x399

 

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez