Lemondásra kényszerült a guatemalai államfő

Otto Pérez Molina guatemalai államfő még szerda éjszaka mondott le elnöki posztjáról, a döntést pedig csütörtök hajnalban hozta nyilvánosságra a közép-amerikai ország törvényhozása. Pérez Molina a személye ellen korrupciós vádakkal indult eljárás miatt kényszerült távozni az elnöki székből.

Alig néhány órával az elnök távozásának hivatalos híre előtt a guatemalai ügyészség elfogató parancsot adott ki Pérez Molina ellen, akit vámcsalással és korrupcióval vádolnak. Az államfő lemondása után a jelenlegi alelnök, Alejandro Maldonado áll majd a kormány élére, aki január 14-ig marad a posztján, miközben a guatemalaiak szeptember 6-án járulnak az urnákhoz az elnökválasztás első fordulóján.

Bár Pérez Molina továbbra is kitart ártatlansága mellett, úgy tűnik, hogy a törvényhozás és az alkotmánybíróság sem osztja a volt elnök nézeteit. A guatemalai főügyész, Thelma Aldana a BBC Mundónak nyilatkozva elmondta, hogy a bizonyítékok tükrében nem férhet kétség ahhoz, hogy a volt államfőt komoly felelősség terheli az ellene felhozott vádakban.

A nyomozás eredményei szerint Pérez Molina egy, főként vámcsalással foglalkozó szervezett bűnözői csoportot vezetett, amelynek a felszámolásához még áprilisban láttak hozzá a guatemalai hatóságok. Az ügyben már nagyot bukott Roxana Baldetti, Pérez Molina egykori alelnöke, és számos kormányközeli személy is. A kiterjedt bűnszövetkezetet egyébként egy, az ENSZ társszerveként, Washington támogatásával működő nemzetközi bizottság leplezte le.

Arról még csak találgat az ügyészség hogy pontosan milyen összeggel rövidítette meg az államkasszát az elnök és csapata, azt azonban tudni lehet, hogy bizonyos vádlottak akár heti 330 000 dollárt is zsebre tehettek a vámcsalások nyomán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez