Kamunak bizonyult a “menekültek közé keveredett terrorista” képe

Több, mint 70 ezren osztották meg, és magyar honlapokra is felkerült a kép, amelyen – a leírás szerint – egy olyan férfi látható, aki nem is olyan rég még az Iszlám Állam oldalán harcolt, most pedig a macedón határon van. A férfi valóban harcolt, csak éppen nem az Iszlám Állam oldalán, hanem ellene.

A BBC brit közszolgálati televízió indult az internetes mém nyomába. Nem volt nehéz dolguk, az úriembert ugyanis az Associated Press fotózta le a múlt hónapban, és náluk megvolt a kép mellé a történet is. Laith al-Szálehnek hívják. Aleppói születésű, és ott is élt, dolgozott: gipszkartonozó volt. Aztán jött a polgárháború, és – ahogy Aleppóban sokan – csatlakozott felkelőkhöz. A Szabad Szíriai Hadseregben volt egy egység parancsnoka – ez ugye az a szervezet, amelyet a Nyugat támogatott, és amelyben a világi felkelők is elfértek a “mérsékelt iszlamisták” mellett. 2012-ben (ekkor csatlakozott ő is – még majdhogynem nyerésre álltak, és akkor éppen a nyugati kormányok a SZSZH-t (formailag) irányító Nemzeti Tanácsot fogadták el a szír nép törvényes képviselőjének. Tehát, tetszik-nem tetszik, al-Száleh a “mieink” oldalán harcolt. Aztán, miután a Szabad Szíriai Hadsereget már nem csak a kormányerők támadták, hanem az al-Kaidához kapcsolható Nuszra Front, meg az Iszlám Állam is, akkor feladta.

Hasonló – bár kicsit egyértelműbb, de azért félreérthető – a másik, interneten keringő kép, amelyet egy állítólagos szír keresztény csoport töltött fel egy “terroristáról”, aki most Európában él menekültként.

terror3

Róla már a képe alapján sejthető, hogy nem is volt az Iszlám Állam harcosa – nemigen vannak köztük szakáll nélküliek. De aki a szöveget figyelmesen olvassa, az rá is jöhet, hogy itt egy másik szervezet, az Iszlám Front egyik harctéri parancsnokáról van szó. Az Iszlám Front 2013-ban jött létre hét kisebb fegyveres csoportból.  Keményebb iszlamisták, mint a SZSZH, de “puhábbak”, mint az al-Kaida, nem is szólva az Iszlám Államról. Ők is – szegről-végről – a “mieink” – alapvetően szaúdi pénzből működnek, de más nyugat-barát Öböl-államok is támogatják őket. Ahmad Abd Alkarim Alhije e szervezet “Szabad Eufrátesz” egységében harcolt állítólag.

A Facebook oldal, amelyen ez az információ megjelent (This is Christian Syria) egyike az Aszad-kormányzat hívei által fenntartott idegennyelvű oldalaknak. Ez teljesen érthető – bár a tüntetések 2011 téli indulásakor még csatlakoztak keresztények is a demonstrálókhoz Szíriában (ez nagyjából várható is volt, hiszen ők azért kicsit mindig nyitottabbak a “nyugatos” eszmékre), hamar kikoptak a felkelők közül. Ahogy ugyanis elmaradt a várt nyugati segítség, Aszad ellentábora egyre erősebben a radikális iszlamisták kezébe került. 2013-ra a szír keresztények a damaszkuszi kormány legfőbb támaszai lettek – és legfőbb propagandaeszközei is a nyugat felé, amikor Aszad, a világi, kisebbségvédő vezető képét igyekszik mutatni.  (Jól látszik ez az FB oldalon is – a terroristás posztokat Aszadot dicsőítő, Izrael-ellenes, és Szaúd-Arábiát ekéző posztok között látjuk.) Az ő szóhasználatukban a “terrorista” pusztán annyit jelent, hogy a másik oldalon, tehát a felkelők közt harcol.

Mindez persze nem zárja ki, hogy tényleg vannak beépített terroristák a menekültek közt. De rávilágít két sokkal valósabb veszélyre:

– A szírek, ha nagy tömegben érkeznek Európába, magukkal fogják hozni a megosztottságaikat, gyakorlatilag a polgárháborút. Akik most együtt vonulnak, lehet, hogy otthon egymás ellen harcoltak. Most a nagy vész összehozza őket – de ez nem tart sokáig. A feljelentgetéstől terrorvádig, a verekedéstől a rivális szír szervezetek elleni támadásokig sokmindenre fel kell készülnünk. (Különösen úgy, hogy tudjuk, a külföldi szír diaszpóra – akik már korábban Európában éltek – szinte egytől egyik az Aszad-kormány híve, a menekültek pedig jobbára Északról, a felkelők területeiről jöttek.)

– A sok fiatal férfi között, aki most Szíriából érkezik, ha nem is sok a terrorista, de szinte bizonyos, hogy többségük így vagy úgy részt vett a harcokban. Akár sorkatona volt a kormányhadseregben, akár felkelő, akár valamelyik kurd milícia tagja. Ha sikertelen a beilleszkedésük az európai társadalomba, ha kallódnak, és becsapva érzik magukat, valóban könnyen találhatnak utat a radikális iszlámhoz. Most talán még nem, de ha négy-öt év múlva is munkanélküliek lesznek, akkor bizonnyal.

 

(Visited 77 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez