Ez most nem kabaré: Morales nyert Guatemalában

Ellenzem az abortuszt, az azonos neműek házasságát és a marihuána legalizálását – ezekkel a programokkal állt a választók elé  a vasárnapi választáson győztes guatemalai elnökjelölt, akinek azonban nem sikerült elkerülnie a második fordulóban az újabb megmérettetést. 

Jimmy Morales összetett személyiség: evangélikus lelkész, és egyben a fővárosi televízió egyik ismert komikusa. A nemzeti fociválogatott ingében feszít a Crowne szálloda lobbijában, miközben szüntelen mosolyogva gyűri le a Magdaléna nevű torta egy tekintélyes szeletét. A 46 éves férfi Latin-Amerika  legnagyobb meglepetése: a múlt rendszer ellenzője és a könnyed viccek mestere egyszercsak úgy látta, hogy megnyílt előtte az út a hatalom csúcsára.

Tudja, hogy a tiltakozók  szavazataival nyert, vagyis programjának kevés köze van győzelméhez. Szerinte eddigi élete elég garancia arra, hogy nem lesz korrupt, és mint komikus színész úgy látja, hogy a tréfa  nagyon komoly dolog. A modern eszmékről – abortusz, homo-házasság és marihuána – úgy véli, hogy azok távol állnak a hagyományos guatemalai gondolkodástól. Bár az Otto Perez elnök megbuktatásában nagy szerepet játszott polgári engedetlenségi mozgalmat tisztes távolságból szemlélte, most úgy véli, egyetértett vele és szeretné, ha ez a mozgalom elkísérné elnöksége alatt. Tudatában van – mondja – hogy Guatemala az egyik legveszélyesebb ország a térségben, maga is sokszor érezte fenyegetve az életét. Úgy véli, bátran szembe kell szállni az erőszakkal, és erre alkalmasnak is érzi magát. Ugyanakkor tudja, hogy aki országában politikusnak megy, annak mindenre fel kell készülnie – a halálra is.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez