Öt napon át tartó merevedés, 35 Viagra után

Az elmeháborodott férfi viccből szedett be a 35 Viagrát, amitől olyan rosszul lett, hogy a kórházba került, álló hímvesszőjével.

„Házibuli volt a barátomnál” – mondta Daniel, aki azt is elárulta, hogy csak szórakozásból vette be a 35 db kék tablettát, amitől először szédülni, majd hallucinálni kezdett, végül pedig rosszul lett. „Minden zöld volt” – mondta a férfi, végül a mentők szállítottak el, miután a felesége kihívta őket. „A mentősök profin viselkedtek, de minden erejükkel azon voltak, hogy ne röhögjék el magukat” mondta a Dan, akit ezek után bevallotta, hogy rendkívül ciki volt az egész. Az orvosoknak végül sikerült „stabilizálniuk” az állapotát és miután jobban lett, alaposan lecseszték, majd felvilágosították a Viagra túladagolás kockázatairól is. Néhány napra azonban kórházban kellett maradni, mert a pénisze gyakorlatilag „mindenre felállt”. A felesége azonban megbocsátott neki, de jelezte, hogyha még egy ilyen marhaságot elkövet, akkor kiteszi a szűrét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez