Eltűnt diákok: őrizetben egy drogbáró

Mexikóban őrizetbe vették egy drogkartell egyik vezetőjét a 43 guerrerói főiskolás tavalyi eltűnésével és valószínű meggyilkolásával összefüggésben – közölték csütörtökön a hatóságok.

A 36 éves Gildardo López Astudillót szerdán fogták el Guerrero szövetségi állam déli részén fekvő Taxco településen, 35 kilométerre északra attól a várostól, ahol a diákok egy éve “eltűntek”.

Astudillót – becenevén El Gilt – régóta körözték, mert azzal gyanúsították, hogy ő volt az értelmi szerzője a diákok ellen 2014. szeptember 26-ról 27-re virradóan elkövetett bűncselekménynek. A férfit kábítószer-terjesztéssel, zsarolással és szervezett bűnözéssel is gyanúsítják.

Jesús Murillo Karam főügyész korábban azt mondta, Astudillo volt az, aki kartellének drogbáróját, Sidronio Casarrubiast tájékoztatta arról, hogy a banda konkurensei zavarják ügyleteiket Iguala városban. Casarrubias állítólag arra utasította őt, hogy védje meg területét.

A Guerrero állambeli Igualában tavaly szeptemberben veszett nyoma 43 főiskolásnak. A hatóságok szerint rendőrök adták át a diákokat a Guerreros Unidos helyi drogkartellnek, amelynek emberei meggyilkolták, majd elégették őket, mert azt hitték róluk, hogy egy rivális bűnbanda tagjai.

A mexikói társadalmat megrendítette a bűntény. Egy független nyomozói csoport az ügyben elkészítette saját jelentését, amelyben a hatósági vizsgálatnak számos elemét kétségbe vonta.

Kép: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez