70 éves nőben talált rá az igaz szerelemre

Steve Tikubuwana elmondta, hogy komoly esküvőt szeretne, amit a tervek szerint januárban tartanának meg. Rokonai és barátai azonban nem lelkesednek az ötletére, de ez nem tántorítja el őt attól, hogy kimondja a boldogító igent az oltár elött 70 éves szerelmével, Zaituni Nakandával, akitől  állítólag már gyermeket is vár. Tikubuwana elmondta, hogy 2014-ben ismerkedett meg az idős hölggyel, miután elveszítette az állását és hajléktalanná vált. Jelenleg pedig alkalmi munkából és próbálja eltartani magát és párját.

„Amikor bajban voltam, Zaituni befogadott az otthonába és gondomat viselte” – mondta Tikubuwana, aki azt is elmondta, hogy Zaituni az elején egy kicsit „bizalmatlanul” viselkedett vele, de később „összemelegedtek”.

Tikubuwana korábban házas ember volt, de pár éve elvált vele egykorú feleségétől, akitől két gyermeke is van. A fia 4, a lánya 8 éves, őket jelenleg szülei tartják el. Elmondásai szerint a most 70 éves szerelme megbízható, jólelkű és gondoskodó nő, nem úgy mint korábbi felesége, akiről csak rosszakat tudott mondani. A fiatalember azonban bevallotta, hogy a házasságról még nem mert szólni szüleinek, de tervezi, hogy az esküvő előtt felkeresi őket és bemutatja szerelmét.

Zaituni 1993-ban hagyta el a férjét. Szerinte „csoda”, hogy sikerült 70 éves korábban férjet találnia magának és teherbe esni. Azt viszont ő is elismerte, hogy a párkapcsolata miatt többen is rágalmazták őt, de nem vesz róluk tudomást.

A Sunday Vision internetes napilap sikerült kapcsolatba lépnie a pár egyik szomszédjával Beatrice Nakanfuval és a 70 éves nő orvosával is. A két gyermekes szomszéd asszony elmondta, hogy szerinte „szégyen” és „zavaró”, hogy egy 70 éves nőt egy olyan párt talált magának, aki az unokája is lehetne. Az orvos pedig tagadta, hogy Zaituni terhes lenne, mivel az eddigi vizsgálatok során ez nem igazolódott be. Zaituni ugyanis meddő – állítja a magát megnevezni nem kívánó nőgyógyász.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez